Nagyvilág

Őrizetbe vettek egy közvélemény-kutatót a Kurz körüli korrupciós ügyben

GEORG HOCHMUTH / APA / AFP
GEORG HOCHMUTH / APA / AFP

Az osztrák hatóságok a Sebastian Kurz volt kancellárt és környezetét érintő korrupciós ügyben őrizetbe vették kedden egy közvélemény-kutató cég egyik alkalmazottját bizonyítékok megsemmisítésének gyanújával, írja az MTI a Der Standard alapján.

A napilap szerint az ügyészség vette őrizetbe az illetőt, mert a gyanú szerint fontos adatokat törölt le a számítógépén lévő merevlemezről, még mielőtt a korrupciós ügyben a nyomozók megvizsgálhatták volna a gépet. Azért vették őrizetbe, az ügyben elsőként, mert fennáll a veszélye annak, hogy összejátszik más gyanúsítottakkal, írta a lap. Az APA osztrák hírügynökség „kormányközeli ügyvédektől” származó információk alapján megerősítette a lap értesüléseit.

Az AFP francia hírügynökség megkérdezte erről az ügyészséget, de ott azt közölték, hogy folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznak. Korábbi ügyészségi közlés szerint az ügyben tíz gyanúsított van, közülük ketten dolgoznak a közvélemény-kutató cégnél.

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt a múlt héten kezdett vizsgálatot az Osztrák Néppártot vezető Sebastian Kurz közvetlen környezetében. A koalíciós partner Zöld Párt emiatt kihátrált Kurz mögül, az összeomlás szélére sodorva a kormányt, majd a kancellár a szombat esti kormányülés után bejelentette, hogy lemond.

Kapcsolódó
Beiktatták az új osztrák kancellárt
Az új kancellár, Alexander Schallenberg diplomatacsaládból származik, külföldön is elismert politikus, akinek kormányzati gyakorlata is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik