Nagyvilág

Orbán: Körbe vagyunk kerítve

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Egyiptom megerősödését nevezte az Európai Unió egzisztenciális érdekének a magyar miniszterelnök kedden Budapesten, írja az MTI. Orbán Viktor a Várkert Bazárban, a visegrádi országok és Egyiptom csúcstalálkozója után Eduard Heger szlovák kormányfővel, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel és Abdel-Fattáh esz-Szíszivel, Egyiptom elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, sokkal rosszabb a migrációs helyzet, mint 2015-ben.

Ezzel a helyzettel az EU csak akkor tud megbirkózni, ha vannak külső szövetségesei, és Egyiptom az egyik leginkább kézenfekvő szövetséges, kulcsország

– jelentette ki. Hozzátette: a megbeszélésen a lengyel miniszterelnök beszámolt az országa keleti határára nehezedő migrációs nyomásról. Elmondta, Magyarország érzékeli az Ázsia felől a Balkánon keresztül egyre növekvő nyomást a szerb-magyar határon. Közölte, Afrika felől is óriási nyomás helyeződik Európára.

Körbe vagyunk kerítve

– fogalmazott. A magyar miniszterelnök úgy látta, az EU és Egyiptom egzisztenciális érdekei egybeesnek, ha Egyiptom nem tudja folytatni azt a politikát, amellyel megakadályozta a migráció feláramlását Egyiptom irányából, akkor „mindannyian nagyon nagy bajba kerülünk”.

Elmondta, nemcsak az egyiptomi határvédelmet kell megerősíteni, hanem ennek a százmilliós országnak gazdaságilag is stabilizálódnia, fejlődnie kell, hogy a jó élet lehetőségét tudják kínálni az ottani fiataloknak.

Ez nemcsak egyiptomi, hanem európai érdek is

– hangsúlyozta. Orbán Viktor azt javasolta az EU-nak, hogy minél hamarabb hívja össze az unió-Egyiptom társulási tanács ülését, továbbá az EU fogadja el Egyiptomot stratégiai partnernek, valamint fogadja el Egyiptomnak a terrorizmus megfékezése érdekében javasolt lépéseit.

Fogadjuk el sajátként az Egyiptom által terroristának minősített személyek, szervezetek listáját!

– szorgalmazta a kormányfő. Kezdeményezte azon korlátozások feloldását, amelyek nem teszik lehetővé, hogy Egyiptom beszerezze a határvédelemhez szükséges biztonsági eszközöket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik