Nagyvilág

Tagadja az osztrák kancellár, hogy házkutatást rendelt volna el a bizalmi embereivel szemben

Luka Dakskobler/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Luka Dakskobler/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Sebastian Kurz nem érti, miért mindig őt akarják bűnösnek kikiáltani.

Tagadta az osztrák kancellár az ORF közszolgálati televíziónak, hogy bármi köze volna az államügyészség által a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) központjában, a pénzügyminisztériumban, valamint a kancellári hivatalban elrendelt szerdai házkutatásokhoz.

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjanak arra, manipulálta-e az ÖVP az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fizettek-e azok megjelentetéséért.

Sebastian Kurz az ORF adásában visszautasította a vádakat, hogy ő állna az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt, nincs arra utaló bizonyíték, hogy érintett volna. A kancellár megkérdőjelezte, hogy a szóban forgó felmérés manipulált lett volna, hiszen akkoriban más közvélemény-kutatók is hasonló választási eredményeket jeleztek, és az ÖVP meg is nyerte a következő két választást.

Az MTI szerint a kancellár higgadtan reagált a kérdésekre, de azt azért megjegyezte, nem érti, miért mindig őt akarják bűnösnek kikiáltani, ha valahol vélt vagy valós jogsértés történik.

A házkutatások érintettjei Kurz bizalmi emberein (Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és Stefan Steiner vezető stratéga) túl Sophie Karmasin közvélemény-kutató, az ÖVP által delegált egykori családügyi miniszter, Thomas Schmid, a pénzügyminisztérium volt államtitkára, valamint Wolfgang és Helmuth Fellner, az Österreich Médiacsoport tulajdonosai.

A vád hűtlen kezelés, megvesztegetés és kenőpénz elfogadása, valamint manipulált közvélemény-kutatási adatok nyilvánosságra hozatala közpénzen. A gyanú szerint a szóban forgó hirdetések és médiakooperációs megegyezések értéke 1,3 millió euró volt. Kurz a korábbi tapasztalatai alapján azt mondta, nem tartja valószínűnek, hogy az érintett munkatársai hibáztak, vagy részük volt bármilyen korrupciógyanús hirdetési ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik