Nagyvilág

Kivégeztek egy háromszoros gyilkost Missouri államban

HO / Missouri Department of Corrections / AFP
HO / Missouri Department of Corrections / AFP

Hiába a széles körű tiltakozás, kedden kivégeztek egy háromszoros gyilkost az Egyesült Államokban, Missouri államban. A BBC News szerint az idén hatvanegy éves Ernest Johnson még 1994-ben ölt meg három bolti alkalmazottat, ám az ügyvédei kegyelmi kérelmet nyújtottak be arra hivatkozva, hogy a férfi értelmi fogyatékkal él. A Legfelsőbb Bíróság a kérvényt elutasította, ezért a bűnelkövető kedden méreginjekciót kapott.

Johnson védői a kegyelmi kérvényben a Legfelsőbb Bíróság egy 2002-es ítéletére hivatkoztak, amely szerint a halálbüntetés alkalmazása értelmi fogyatékos amerikaiakkal szemben sérti az alkotmány nyolcadik módosítását. A jogászok azzal érveltek, hogy Johnsonon azért nem lehet végrehajtani a büntetést, mert több IQ-teszt kimutatta, egy kisgyermek szellemi képességével rendelkezik. A fekete férfi magzati alkohol szindrómával született, mivel édesanyja sokat ivott a terhessége alatt, emellett 2008 óta az agyszövetének egyötöde is hiányzik, miután agydaganattal megműtötték.

A halálos ítéletet ellenezte két kongresszusi képviselő, faji jogvédők és vallási vezetők, közöttük Ferenc pápa is.

Mike Parson, az állam republikánus kormányzója hétfőn nyilatkozott az ügyben, eszerint az állam igazságot szolgáltat, amikor a Missouri Legfelsőbb Bíróság végzésével összhangban végrehajtja az ítéletet. Eric Schmitt főügyész azzal érvelt a kivégzés mellett, hogy a tények alapján Johnson egyértelműen rendelkezett azzal a képességgel, hogy hatékonyan tervezzen és stratégiát alkosson.

A kivégzés előtt álló elkövető a halála előtt kézzel írt nyilatkozatában kért bocsánatot az áldozataitól, valamint megköszönte családjának, barátainak és ügyvédjének a támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik