Nagyvilág

Húsz év után újra Magyarországra jön a dél-koreai elnök

Timothy A. Clary / MTI / EPA / AFP
Timothy A. Clary / MTI / EPA / AFP

Húsz év után ismét Magyarországra látogat a dél-koreai elnök, amely vizit során a két ország várhatóan megállapodást köt a kapcsolat stratégiai szintre emeléséről, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.

A tárca szerint dél-koreai kollégájával, Csung Jui Jonggal folytatott tárgyalását követően Szijjártó arról számolt be, hogy a novemberi államfői látogatáson egészségügyi, kulturális és diplomáciai képzési megállapodások is létrejönnek majd, írja az MTI. Hozzátette, hogy Magyarország az első öt olyan ország között lesz, amellyel Dél-Korea stratégiai partnerségi egyezményt köt.

Hangsúlyozta: a távol-keleti állam vállalatai alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és a valaha volt legjelentősebb zöldmezős beruházást is ezek egyike hozta idén az országba.

Nagyrészt a koreai cégek beruházásainak köszönhetően mára Magyarország a forradalmian megújuló autóipar egyik európai fellegvárává vált

– fogalmazott. Majd rámutatott, hogy ennek nyomán jelenleg Magyarország az ötödik helyen áll az elektromos járművekhez szükséges akkumulátorok exportőreinek rangsorában.

Szijjártó emellett találkozott Han Ku Yeo koreai kereskedelmi miniszterrel is, miután kiemelte: a kormány jelenleg tizennégy nagy dél-koreai vállalattal tárgyal további magyarországi beruházásokról. Míg az elmúlt hat évben harmincegy dél-koreai beruházáshoz adott a kabinet támogatást.

Továbbá arról is beszámolt, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene még a tavalyi „fekete évben” is 28 százalékkal nőtt, idén pedig eddig 26 százalékkal.

Végezetül közölte, hogy mostanra helyreállt a két ország közötti légi közlekedés, és novembertől sűríteni is fogják a járatokat Budapest és Szöul között, a jelenlegi heti egyről heti kettőre.

A keleti nyitás stratégiánk sikerének egyik legékesebb bizonyítéka az, ahogyan a magyar-koreai kapcsolatok alakultak az elmúlt években

– vélekedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik