Nagyvilág

Felbukkant a Havanna-szindróma Szerbiában is, a CIA lépett

CIA / Facebook
CIA / Facebook
Kimenekítették ügynöküket, miután súlyos tünetek jelentkeztek nála.

Az amerikai Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) Szerbiában tartózkodó ügynökénél a Havanna-szindróma nagyon súlyos tünetei jelentkeztek, ezért „evakuálták” – írja a Wall Street Journal alapján a Szabad Magyar Szó, amely szerint a Balkánon most először jelezték a rejtélyes betegség felbukkanását.

A Havanna-szindróma hányással, szédüléssel, fejfájással jelentkezik, hetekig, hónapokig tarthat a tünetek kikezelése, de volt, akinél örökre hallás- vagy agykárosodást okozott. 18 amerikai hírszerzési szervezet próbálja kinyomozni, mi válthatja ki a szinte csak az amerikai diplomatákat, hírszerzőknél jelentkező rejtélyes betegséget. A gyanú szerint valamilyen irányított energiaforrás okozza a tüneteket.

A CNN információi szerint az ő esetük miatt volt olyan amerikai diplomata, aki nem is vállalt kiküldetést olyan városba, ahol már történtek ilyen támadások.

Kapcsolódó
„Mintha agyrázkódás lenne agyrázkódás nélkül" – rejtélyes támadások tartják rettegésben az amerikai diplomatákat
Nem tudni, hogy kik az elkövetők, hogy milyen eszközzel dolgoznak, és azt sem, hogy miért. Egyelőre csak elméletek vannak.

A CIA igazgatója megháromszorozta azoknak az egészségügyi szakembereknek a számát, akik a rejtélyes kór eredetét kutatják. William Burns korábban azt mondta, a Havanna-szindrómában eddig megbetegedett mintegy 200 amerikai között, mintegy 100 CIA-tiszt és rokona volt.

A CIA) legutóbb bécsi állomásfőnökét rendelte azért haza, mert nem reagált jól az ottani amerikai nagykövetségen tapasztalt, Havanna-szindrómaként emlegetett esetekre.

Kapcsolódó
A CIA hazarendelte bécsi állomásfőnökét
Valószínűleg azért, mert nem reagált megfelelően az ottani amerikai nagykövetségen tapasztalt, Havanna-szindrómaként emlegetett esetekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik