MTI/Koszticsák Szilárd
Nagyvilág europoli

Orbán Viktor nem fogadja az Európai Parlament tényfeltáró delegációját

Sűrű program várja a hét második felében az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának Magyarországra látogató tényfeltáró küldöttségét. A héttagú delegáció elsősorban a jogállami normák érvényesüléséről akar tájékozódni. A Népszava által megismert, egyelőre nem végleges napirend szerint az EP-képviselőket fogadja Varga Judit igazságügyi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter.

Az EP-képviselők szerettek volna találkozni Orbán Viktor miniszterelnökkel is, de a lap brüsszeli forrásai szerint a kormányfő elutasította a megkeresést.

A küldöttség tagjai megbeszélést folytatnak többek között Karácsony Gergely főpolgármesterrel, fideszes és ellenzéki parlamenti képviselőkkel, az ellenzéki pártok vezetőivel, számos független, illetve kormánypárti újságíróval, társadalomkutatóval, civil szervezet vezetőjével. A küldöttségbe az EP valamennyi frakciója delegál egy-egy tagot, a liberálisok egyetlen magyarként a momentumos Donáth Annát.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.