Nagyvilág

Égő kuka miatt hívták a rendőröket, de valami egészen hátborzongatót találtak

A texasi Forth Worth rendőrei nyomozást indítottak, miután egy gyerek, egy kamasz vagy egy felnőtt nő és egy felnőtt férfi feldarabolt holttestére bukkantak, amikor egy üzlet előtt égő kuka miatt riasztották őket.

A texasi Fort Worth rendőreihez helyi idő szerint szerda hajnalban egy viszonylag szokásosnak számító segélyhívás futott be egy Bonnie Drive-on található bolt előtt égő kukáról, de a lángok oltása közben azt vették észre, hogy három megcsonkolt és összeégett test van a kukában – közölte az NBC News.

A rendőröknek egyelőre csak az egyik áldozatot sikerült beazonosítaniuk, a másik kettőről csak annyit tudtak közölni, hogy egy gyerek és egy kamaszlány vagy egy felnőtt nő holttestéről van szó. A harmadik holttest a hatóságok szerint a 42 éves David Luerasé.

A rendőrség szerint a holttestek súlyosan „megégtek és erősen feldarabolódtak, és vannak olyan testrészek, amelyeket nem tudtak azonosítani” – ami gondot okoz a másik két holttest azonosításában.

Az austini Fox 7 honlapja azt írja, hogy David Lueras, a beazonosított áldozatnak állítólag többszörösen büntetett előéletű volt: többi között kábítószer-birtoklással, lopással és csalással is megvádolták már.

Egyelőre nem világos, hogy mikor és hol történt a hármas gyilkosság, illetve hogy az áldozatok milyen kapcsolatban állnak egymással.

Két tucat ember volt itt kint, és autók voltak az egész utcán, és az emberek vegyvédelmi ruhában másztak be a kukába, és kölcsönkértek egy létrát, hogy bejussanak oda, és a tűzoltó segített nekik

– emlékezett vissza Andrew De Jong, aki a közelben dolgozik.

A rendőrség egyelőre nem adott ki semmiféle személyleírást a gyanúsítottról, és azt sem közölték, szerintük hány elkövető lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik