Nagyvilág koronavírus

Ekkor érhet véget a járvány a német egészségügyi miniszter szerint

MICHAEL KAPPELER / DPA / AFP
MICHAEL KAPPELER / DPA / AFP

Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint, írja az MTI.

Jens Spahn egy szerdai lapinterjúban elmondta, hogy jövő tavasszal alakulhat ki az új típusú koronavírussal szembeni közösségi immunitás, amely véget vet a járványnak.

Ha nem jelenik meg olyan új vírusváltozat, amely ellen nem hatékony a védőoltás, akkor tavasszal túl leszünk a világjárványon és visszatérhetünk a normalitáshoz

– mondta a kereszténydemokrata (CDU) politikus az Augsburger Allgemeine című lapnak. Kiemelte, hogy nagyon valószínűtlen az oltóanyagoknak ellenálló variáns kialakulása. Mint mondta, az egyetlen kérdés az, hogy a közösségi immunitást az oltási kampány vagy a fertőzés révén érik-e el. „A védőoltás mindenképpen a biztonságosabb út”, mondta.

Aláhúzta, hogy a vakcina nemcsak a beoltott egyént, hanem a környezetét is védi. Minél magasabb az átoltottság és minél alacsonyabb a fertőzési arány, annál jobban meg lehet védeni azokat is, akiket még nem lehet beoltani, köztük a 12 éven aluli gyerekeket

– mutatott rá Jens Spahn.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok egy sor eszközzel igyekeznek új lendületet adni az oltási kampánynak. Az előző héten országos oltási akcióhetet szerveztek, több ezer helyszínen, például bevásárlóközpontokban állítottak fel ideiglenes oltópontokat, hogy az emberek minél kevesebb ügyintézéssel, kellemetlenséggel és időráfordítással hozzájuthassanak a vakcinához. Az akció révén mintegy félmillió embert oltottak be.

Az oltási hajlandóság növelését szolgáló közvetett eszközök közé tartozik az az október 11-től életbe lépő rendelkezés, miszerint megszűnik a SARS-CoV-2 gyorsteszt-szolgáltatás ingyenessége az oltástól elzárkózóknak.

Szerdán a szövetségi kormány és a tartományok szakpolitikai fórumán, az egészségügyi miniszterek konferenciáján arról állapodtak meg, hogy november 1-jétől nem pótolják közpénzből mindazok kieső fizetését, akik azért kerülnek karanténba, mert nem rendelkeznek teljes oltással, holott az életkoruk és az egészségi állapotuk alapján beadathatták volna a vakcinát.

Az oltás továbbra is önkéntes, de a méltányosság elve megköveteli, hogy aki beoltathatná magát, de úgy dönt, hogy ezt mégsem teszi meg, az „vállalja a felelősséget a következményekért, beleértve a pénzügyi költségeket”, nyilatkozott Jens Spahn a tanácskozás után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik