Nagyvilág

Visszatér Washingtonba a francia nagykövet

Brendan Smialowski / POOL / AFP
Brendan Smialowski / POOL / AFP

Franciaország washingtoni nagykövete a jövő héten ismét elfoglalja állomáshelyét, jelentette be szerdán a francia elnöki hivatal, miután Emmanuel Macron államfő telefonon tárgyalt amerikai kollégájával, Joe Bidennel az úgynevezett tengeralattjáró-ügyről.

Párizs a múlt héten hívta vissza washingtoni és canberrai nagykövetét, mert az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia – Franciaország előzetes tájékoztatása nélkül – biztonsági partnerségi szerződést kötött AUKUS néven. Ezzel összefüggésben pedig Ausztrália úgy döntött, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjárókat vásárol az Egyesült Államoktól, egyúttal felmondja a Franciaországgal kötött, dízel- és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződését. Emiatt Franciaország egy 56 milliárd dolláros szerződéstől esett el.

Az Elysée-palota közleménye szerint a két ország vezetője egyetértett abban, hogy “a szövetségesek közötti nyílt konzultációkkal elkerülhető lett volna” a jelenlegi válság.

A Franciaország és európai partnerei számára stratégiai fontosságú kérdések területén a szövetségesek közötti nyílt konzultációkkal elkerülhető lett volna ez a helyzet. Biden elnök jelezte, hogy tartósan elkötelezett a kérdésben

– olvasható a közleményben. A francia és az amerikai elnök, akik október végén találkoznak személyesen Európában, úgy döntöttek, hogy a bizalom szavatolását szolgáló feltételek megteremtéséhez mélyreható konzultációs folyamatot indítanak el és konkrét intézkedéseket javasolnak a közös célok eléréséhez.

A telefonmegbeszélést követően a francia elnök úgy döntött, hogy Philippe Etienne washingtoni nagykövet a jövő héten visszatér állomáshelyére.
Joe Biden a francia közlés szerint megerősítette, hogy “erősebb és ütőképesebb európai védelemre van szükség” a transzatlanti biztonság és a NATO szerepének erősítéséhez.

Az Egyesült Államok azt is megerősítette, hogy Franciaország és az Európai Unió elkötelezettsége az indiai-csendes-óceáni térségben stratégiai jelentőségű

– írta a francia elnöki hivatal az MTI tudósítása szerint.

A biztonsági partnerség (AUKUS) bejelentése, amelynek keretében Washington és London segít Canberrának atommeghajtású támadó tengeralattjárók beszerzésében, elsősorban azért váltotta ki Franciaország felháborodását, mert a francia diplomácia közlése szerint nem történt előzetes egyeztetés.

Párizs 2016-ban kötött szerződést Ausztráliával több mintegy 50 milliárd ausztrál dollár (majdnem 11 ezer milliárd forint) értékben tizenkét hagyományos meghajtású tengeralattjáró vásárlásáról, amelyet most felmondott. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint Ausztrália „hátba döfte”, az Egyesült Államok pedig „elárulta” Párizst.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik