Az új miniszterelnök piros nyakkendőben látható. Forrás: Javad Parsa / NTB / AFP)
Nagyvilág

Nyolc év után új miniszterelnöke lesz Norvégiának, a balközép nyerte a választásokat

Gratulálok Jonas Gahr Storénak a kormányváltáshoz szükséges világos többségéhez

– mondta Erna Solberg norvég miniszterelnök, a 60 éves politikus párttársai előtt tartott beszédében. Hozzátette, a választási kampány kemény volt, de jó. A kormányfő 2013 óta vezette az országot.

A 61 éves Jonas Gahr Store milliárdos, volt mezőgazdasági miniszter azt hangsúlyozta, hogy a balközép ellenzéki blokk nyerte meg a parlamenti helyek többségét, ezért készek koalíciós kormányt alakítani a Munkáspárt hagyományos partnereivel, a Centrum Párttal és a Szocialista Baloldallal. Úgy fogalmazott, hogy ez lenne az A terv. “Végre elmondhatjuk: sikerült! – hangoztatta Store, akire sokan tekintenek a miniszterelnöki tisztség várományosaként.

Store egyben megköszönte politikai riválisának, Solbergnak a nyolc év hivatalban töltött ideje alatt elért eredményeket.

Jó és állhatatos miniszterelnöke volt Norvégiának

– hangsúlyozta Store, aki szerint Solberg biztonságosan átvezette az országot több nehéz válságon.

A vasárnap és hétfőn tartott parlamenti választáson leadott szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága nyomán az ellenzéki blokk mintegy száz mandátumot szerzett a 169 fős norvég parlamentben.

Forrás: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.