Nagyvilág

Manőverező robotrepülőgépeket tesztelt Észak-Korea

STR / AFP
STR / AFP
Észak-Korea sikeresen tesztelt a hétvégén több, nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgépet - közölte hétfőn a KCNA, a kommunista állam hírügynöksége az MTI híre szerint.

A jelentés szerint a harceszközök 1500 kilométer távolságra repültek a szombati és vasárnapi próbaindítások során, és célpontjaikat elérve Észak-Korea felségvizein csapódtak a tengerbe.Elemzők úgy gondolják, hogy ez lehet a phenjani vezetés első olyan  manőverező robotrepülőgép-típusa, amely képes nukleáris robbanófej hordozására is. A Koreai Munkapárt lapja, a Rodong Szinmun képeket is közölt a kísérletekről.

A KCNA stratégiai jelentőségűnek nevezte a harci robotrepülőgépek kifejlesztését, mert ezek „újabb hatékony elrettentő eszközt nyújtanak Észak-Koreának biztonsága szavatolására, gátat szabva ezzel az ellenséges erők hadgyakorlatainak”. Utóbbi minden bizonnyal a dél-koreai-amerikai hadgyakorlatokra utal, amelyekben a phenjani vezetés támadási előkészületeket lát.

Észak-Korea manőverező robotrepülőgépei rendszerint kevesebb közfigyelmet vonnak magukra, mert a ballisztikus rakétákra vonatkozó programmal szemben ezeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai nem tiltják.

Ez az első manőverező robotrepülőgép Észak-Koreában, ami kifejezetten «stratégiai» jelzést kapott” – mondta Ankit Panda, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békért nevű szervezet rangidős elemzője.

Ez bevett körülírása a nukleáris képességekkel rendelkező rendszereknek

– tette hozzá.

Az egyelőre nem világos, hogy a phenjani rezsimnek sikerült-e építenie kellően kicsiny nukleáris robbanófejeket is a robotrepülőgépeihez, mindenesetre Kim Dzsongun észak-koreai vezető az év elején országa egyik fő célkitűzésének nevezte az ilyen jellegű eszközök kifejlesztését.

Az észak-koreai nukleáris leszerelést célzó tárgyalások 2019 februárjában megrekedtek Kim Dzsongun és Donald Trump akkori amerikai elnök hanoi találkozóján, miután Washington nukleáris arzenáljának teljes feladását követelte Észak-Koreától, ugyanakkor nem engedett Phenjan azon követelésének, hogy cserébe könnyítsen az ellene bevezetett nemzetközi szankciókon.

A mostani teszteket az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea főtárgyalóinak tokiói tanácskozása előtt hozták nyilvánosságra. A három szövetséges ország megbeszéléseinek központjában a holtpontra jutott tárgyalások újjáélesztése áll Észak-Koreával. Vang Ji kínai külügyminisztert pedig kedden várják Szöulba, ahol hivatali partnerével, Csung Jui Jonggal készül egyeztetni.

Joe Biden amerikai elnök kormánya készséget mutatott arra, hogy tárgyalásos úton érje el Észak-Korea nukleáris leszerelését, de mindeddig elzárkózott a szankciós nyomás enyhítésétől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik