Nagyvilág koronavírus

A koronavírus-járvány kezelése miatt felelősségre vonják a korábbi francia egészségügyi minisztert

Lucas BARIOULET / AFP
Lucas BARIOULET / AFP

Mások élete veszélyeztetésének gyanújával eljárás indult pénteken Agnes Buzyn korábbi francia egészségügyi miniszter ellen a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó eljárás keretében.

A kormánypárti politikust, aki tavaly februárig irányította az egészségügyi tárcát, pénteken kilenc órán át hallgatta meg a miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó, 1999-ben létrehozott francia köztársasági bíróság (CJR).

Ő az első francia döntéshozó, akit megvádoltak a járványkezelés miatt.

Az eddig 115 ezer áldozatot követelő pandémia kezdetén hivatalban lévő kormány ellen eredetileg kilencven panasz érkezett arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós (10,5 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja meghozni az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket.

A kilencvenből 53-at vizsgált meg a CJR, és kilencet talált befogadhatónak. Ezek alapján tavaly július 7-én indította meg az előzetes vizsgálatot Édouard Philippe korábbi miniszterelnök, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter és utóda, Olivier Véran ellen. Utóbbi jelenleg is az egészségügyi tárcát vezeti. Közülük egyelőre csak Agnes Buzyn kapott idézést, jóllehet az ügyészség korábban mindhármuknál tartott házkutatást.

Buzyn tavaly február közepén azért lépett ki a kormányból, mert ő lett a kormánypárt polgármesterjelöltje Párizsban a márciusi önkormányzati választásokon, ahol alulmaradt a szocialista városvezetővel, Anne Hidalgóval szemben.

A volt miniszter óriási felháborodást váltott ki, amikor később úgy nyilatkozott: a tárcától való távozásakor

tudta, hogy a cunami előttünk áll,

miközben januárban miniszterként nyilvánosan még azt állította, hogy a koronavírus elterjedésének kockázata a lakosság körében nagyon csekély, bár hozzátette, hogy ez még változhat.

A nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága előtt 2020 júniusában Buzyn elmondta: január 11-én írásban jelezte a miniszterelnöknek és a köztársasági elnöknek is, hogy a koronavírus „potenciális veszélyt” rejt magában.

Francois Molins, a semmítőszék főügyésze szerdán közölte, hogy az eljárás megindítása óta 14 500 további panasz érkezett a CJR-hez a kormányzati válságkezelés ügyében.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik