Nagyvilág

Újabb gép indult el Kabulból, külföldieket evakuálva

Újabb repülőgép indult pénteken Kabulból Dohába evakuált külföldiekkel, közöttük negyvenkilenc francia állampolgárral, illetve a hozzátartozóikkal – közölte pénteken a francia külügyminisztérium.

Csütörtökön – első ízben az amerikai katonák augusztus 31-i végleges kivonása után, két héttel a repülőtéren uralkodó kaotikus jeleneteket követően – már felszállt egy nemzetközi járat Kabulból, A Qatar Airways katari légitársaság csütörtöki járatán mintegy százan utaztak, közöttük tíz amerikai állampolgár, az Egyesült Államokban állandó lakhatási engedéllyel rendelkező tizenegy utas, valamint negyvenhárom kanadai és tizenhárom holland állampolgár.

A tálibok augusztus 15-i újbóli hatalomra kerülése után az iszlamisták uralmától tartó, illetve Nyugaton jobb életet remélő afgánok ezrei özönlötték el a kabuli repülőteret, hogy felkerüljenek az Egyesült Államok által szervezett gigantikus légihíd valamelyik járatára. Két hét alatt Washington több mint 123 ezer embert evakuált, többségükben afgánokat.

A Fehér Ház csütörtökön elismerte, hogy a tálibok eddig „rugalmasságról tettek tanúbizonyságot” és „profinak mutatkoztak” a kérdésben.

A tálibok meg kívánják erősíteni hatalmukat, miután kedden kinevezték a kormányukat. A nyitottságra tett ígéretükkel ellentétben a kabinet többnyire ultrakonzervatív tagokból áll, az 1996 és 2001 között szigorú rendszerüket az országra kényszerítő nemzedék képviselőiből, és egyetlen nő sincsen a miniszterek között.

Miközben szemmel láthatóan nő az iszlamistákkal szembeni elégedetlenség, a tálibok megtiltották a nyilvános gyülekezéseket. Emiatt törölték a csütörtökre tervezett tüntetéseket, és pénteken, a heti nagyima napján nyugalom volt Kabulban.

Egyelőre nem tudni, hogy az iszlamisták megemlékeznek-e szombaton az egyesült államokbeli szeptember 11-i merényletek 20. évfordulójáról, mely akció siettette az 1996-ban kezdődött uralmuk végét – írta az AFP francia hírügynökség.

António Guterres az AFP-nek adott interjúban csütörtökön azt mondta, hogy fenntartják a párbeszédet a tálibokkal, hogy elkerüljék a gazdasági összeomlást és több millió afgán éhhalálát.

Az Élelmezési Világprogram telefonos felmérése szerint az afgán háztartások mintegy 93 százalékának nincs elegendő élelmiszere. Az afgán központi jegybank kormányzója szerint a gazdaságra súlyos visszaesés vár, és a táliboknak, akiknek máris szembe kellett nézniük az ország valutatartalékainak befagyasztásával, olyan prózai problémákat is meg kell oldaniuk, mint a pénznyomtatás.

Az UNESCO pedig afganisztáni nemzedéki katasztrófa veszélyére figyelmeztetett az oktatás helyzete miatt. Az ENSZ nevelési, oktatási és kulturális szervezete úgy ítéli meg, hogy a 2001 óta az oktatásban elért eredmények veszélyben vannak a tálibok újbóli hatalomra kerülése után.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik