Nagyvilág

Brazil főbíró: Bolsonaro már a demokráciát támadja

Eraldo Peres / MTI / AP
Eraldo Peres / MTI / AP
A brazil legfelsőbb bíróság elnöke szerint az államfő bűncselekményt követett el.

Luiz Fux azzal vádolta Jair Bolsonaro elnököt, hogy rátámadt a demokráciára, amikor a törvényszék döntéseinek semmibevételére buzdította az embereket. Közölte, a legfelsőbb bíróság nem tűri el a döntései jogosságát vitató fenyegetéseket, az államfő pedig olyan  bűncselekményt követett el, amivel a kongresszusnak is foglalkoznia kell – írta az MTI.

Joir Bolsonaro kedden maga hívta utcára az embereket. Az államfő a főváros központjában összesereglett támogatói előtt mondott beszédében felszólította Luiz Fuxt, tartsa kordában a testület egyik bíráját, Alexandre de Moraest, vagy a törvényszék látja kárát.

Az elnök közölte, ő nem tesz eleget Moraes utasításainak, számára ő többé nem létezik, számára három lehetőség kínálkozik: börtönbe zárják, megölik vagy győz.

A bíró augusztus elején a legfelsőbb választási bíróság (TSE) kérelme alapján indított vizsgálatot ellene, álhírek terjesztéséért, Bolsonaro ugyanis, bizonyítékok nélkül folyamatosan támadja az ország választási rendszerét.

A TSE maga is vizsgálatot indított, amiért az államfő hatalmával visszaélve azt hangoztatta, ellenfelei az elektronikus választási rendszert kihasználva el akarják csalni a jövő évi választásokat. Az elnök a legfelsőbb bíróság tagjait vádolta olyan választási rendszer fenntartásával, amely célja Luiz Inácio Lula da Silva korábbi baloldali elnök újbóli hatalomra segítése.

Kedden tízezrek vonultak utcára a brazíliai nagyvárosokban, hogy  támogatásukról biztosítsák a jobboldali elnököt, de az államfő ellen is demonstráltak Brazíliavárosban, Rio de Janeiróban, Sao Paulóban és más településeken.

Bolsonaro népszerűsége folyamatosan esett a koronavírus-járvány idején. Egy július eleji felmérés szerint a polgárok 51 százaléka elégedetlen az elnök politikájával, ami a legkedvezőtlenebb arány a hivatalba lépése óta.

Kapcsolódó
Bolsonaro rendeletet hozott a közösségi tartalmak és profilok törlése ellen
A brazil elnöknek korábban többször is meggyűlt a baja a közösségi platformokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik