Nagyvilág

Az amerikai külügyminiszter szerint az új tálib kormány kizárólag tálibokból áll

Az Afganisztánt vezető új tálib kormánynak ki kell érdemelnie a nemzetközi közösség elismerését és támogatását, megítélésének alapja pedig csak a tettei, intézkedései lehetnek – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Németországban a ramsteini amerikai légi támaszponton.

Az amerikai diplomácia vezetője Heiko Maas német külügyminiszterrel tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy az új afgán kormány nem inkluzív, kizárólag tálibokból áll és egy nő sincs benne, ráadásul egyes tagjainak „előélete felettébb problematikus”.

Hangsúlyozta, hogy a kabuli vezetésnek lehetővé kell tennie az országból távozni kívánok elszállítására szervezett charterjáratok üzemeltetését.

Ezeknek a járatoknak repülniük kell

– mondta.

Antony Blinken és Heiko Maas a támaszponton videóértekezletet tartott több mint húsz ország külügyminiszterével és nemzetközi szervezetek képviselőivel. Valamennyi partnernek van valamennyi befolyása az afganisztáni folyamatokra, de ezt az erőt együtt kell alkalmazni és el kell kerülni, hogy a tálibok kijátsszák egymás ellen a nemzetközi közösség tagjait – mondta a tanácskozásról a német külügyminiszter.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik