Nagyvilág

Választási kabaré orosz módra: Három azonos nevű képviselőjelölt indul Szentpéterváron

Három jelölt verseng Borisz Visnyevszkij néven ugyanabban a választókerületben a szentpétervári törvényhozás egyik képviselői mandátumának elnyeréséért. Kettőjüket, akik kifejezetten a kampányra anyakönyveztették új nevüket, hétfőn visszalépésre szólította fel Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke.

Borisz Lazarevics Visnyevszkij jelenleg is az “északi főváros” képviselőtestületének ismert tagja a liberális Jabloko párt színeiben, aki harcba szállt az újraválasztásért. Meglepetésére kerületében két ugyanilyen nevű ember adta be iratait a szentpétervári választási bizottsághoz. Eltérés csak az apai nevükben volt: az egyik Gennagyijevics, a másik Ivanovics.

Korábban az egyik vetélytársat Alekszej Smeljovnak, a másikat Viktor Bikovnak hívták. A két konkurens emellett, hogy a választókat még jobban összezavarja, az eredeti Visnyevszkijéhez hasonló őszes szakállt növesztett és a frizuráját is hasonlóan ritkás-rövidre alakíttatta a választási plakáthoz készített fotóján.

Bikovról a Novaja Gazeta című független lap kiderítette, hogy 2009 óta igazi pártszédelgőként több politikai erő képviseletében volt képviselő vagy alacsonyabb beosztású tisztségviselő. A jelenlegi kampányban eddig azzal tüntette ki magát, hogy vissza akarta léptetni az eredeti Visnyevszkijt azon a címen, hogy együttműködött Alekszej Navalnij ellenzéki politikussal, akinek szervezeteit szélsőségesként bélyegezték meg a hatóságok.

Smeljov egy vállalat kereskedelmi részlegének vezetője, aki az idei évig a jelek szerint nem foglalkozott politikával. Úgy tudják róla, hogy három gyerekének meghagyta a születési családi nevét.

Pamfilova a Kommerszant FM rádiónak nyilatkozva gyalázatosnak és felháborítónak nevezte a történteket. Mint mondta, a bizottság régóta próbál meg küzdeni az ilyen technikák ellen, de az adott helyzetben tehetetlen és a két újdonsült Visnyevszkij jogszerűen szerepel a választáson.

Sajtóforrások szerint Szentpéterváron a választási küzdelemben 1994 óta vetik be a helyi politikai zsargonban spoiler-jelöltnek nevezett indulókat, akiket megválasztásra esélyes politikusokkal azonos vagy az övékéhez megtévesztően hasonló néven indítanak el. 1996-ban Vlagyimir Jakovlev részben az ilyen szavazatelterelésnek köszönhetően győzte le a hivatalban lévő polgármestert, Anatolij Szobcsakot.

Idén az orosz választók szeptember 17-19. között szavaznak a szövetségi parlament alsóházának mandátumairól. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, további háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás sorsa is.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik