Nagyvilág

Klímaváltozásügyi minisztériumot hoztak létre Görögországban

Görögország jobbközép kormánya új minisztériumot hozott létre a klímaváltozás kihívásainak kezelésére azt követően, hogy a nyáron hatalmas erdőtüzek pusztítottak az országban – jelentette be az athéni kabinet hétfőn.

A tárca élére Hrisztosz Sztilianidiszt nevezték ki. A 63 éves Sztilianidisz 2014 és 2019 között az Európai Unió humanitárius segélyezésért és válságkezelésért felelős biztosa volt. A politikus ciprusi állampolgár, és görög állampolgárságot adományoznak neki, mielőtt pénteken letenné hivatali esküjét – mondta el Jannisz Ekonomou kormányszóvivő.

Sztilianidesz fogja összehangolni a tűzoltással és segélyezéssel kapcsolatos erőfeszítéseket, illetve ő felel azokért a politikai döntésekért, amelyek célja, hogy Görögország alkalmazkodjon az éghajlatváltozásra visszavezethető hőmérséklet-emelkedéshez.

A volt uniós biztos azt mondta: a kihívások és elvárások teljes tudatában fogadta el a tisztséget.

Az éghajlatváltozás hatásai túlnőttek rajtunk, és késlekedés nélkül fel kell gyorsítanunk a nagyobb változást,

hangsúlyozta. „A katasztrófavédelem és a felkészültség a leghatékonyabb fegyver, amellyel rendelkezünk” – tette hozzá.

Az athéni kabinet először Evangelosz Aposztolakisz egykori vezérkari főnököt és védelmi minisztert akarta kijelölni az új tárca élére, de ő az ígért pártközi egyetértés hiányára hivatkozva visszalépett.

Az idei nyáron kiterjedt erdőtüzek több mint ezer négyzetkilométernyi területet perzseltek fel Évia szigetén, valamint Görögország déli részén.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.