Nagyvilág koronavírus

Június elején volt utoljára ilyen rossz a Covid halálozási adata Romániában

Romániában 31 ember életét követelte az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvány – számolt be az MTI. A kedden kora délután közölt hivatalos adatok a járvány gyors ütemű terjedését jelzik.

Egy nap alatt 1313 új fertőzést diagnosztizáltak, 85 százalékkal többet, mint az elmúlt két hét napi új eseteinek az átlaga. A halálesetek száma is több mint kétszerese az elmúlt két hét átlagának (13). Június elején jegyeztek legutóbb ennyi halálesetet egyetlen nap alatt.

A kórházakra nehezedő nyomás is növekedett. Míg a július 14-15-i hullámvölgyben 240 koronavírusos beteget kezeltek a romániai kórházakban, akik közül 30-an kényszerültek intenzív terápiás ellátásra, jelenleg 2303 kórházi ágyat foglalnak el koronavírusos betegek, akik közül 291-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. Rajtuk kívül 7378 fertőzött várja lakhelyi, és 2253 intézményi elkülönítésben a gyógyulását.

A járvány elsősorban a nagyvárosi agglomerációkban terjed. Napok óta a legtöbb új esetet Bukarestben, Kolozs és Temes megyében jegyzik. A székelyföldi megyék most is a járvány által legkevésbé érintettek között találhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik