Nagyvilág

Kabuli robbantás: 60 halott, száznál több sérült, az Iszlám Állam követte el a merényleteket

Wakil KOHSAR / AFP
Wakil KOHSAR / AFP

Robbanás történt az afgán főváros, Kabul repülőterénél – közölte csütörtökön John Kirby, a Pentagon szóvivője. A robbanás a reptér egyik kapujánál történt, ahol főképp amerikai és brit katonák irányították a vízummal rendelkezők evakuálását.

Az afgán egészségügyi minisztérium szerint legalább hatvan halottja és 140 sérültje van a robbantásoknak.

Kenneth F. Mckenzie tábornok a Pentagonban tart sajtótájékoztatót, ahol arról beszélt, hogy legalább két öngyilkos merénylő robbantott, és hogy az Iszlám Állam tagjai követték el a merényleteket. 12 amerikai áldozatról számoltak be.

A tábornok azt is elmondta, hogy nem tudnak változtatni a reptér körüli szűrésen, mert azt kénytelenek amerikai katonák végezni.

A robbantást a Talibán is elítélte.

Az incidensről tájékoztatták Joe Biden amerikai elnököt is a Fehér Házban.

Az olasz védelmi minisztérium szerint nem sérültek meg olaszok a robbanásban. Olaszország katonái is biztosítják a repteret. A brit hadsereg szintén azt közölte, hogy nincsenek brit katonai áldozatok.

A Reuters azt írja, az amerikai kormány aggódik, hogy további támadások lehetnek a mostani két robbantás után. A brit kormány arra kérte a brit repülőgépeket, hogy 25 ezer láb alatti magasságban kerüljék el az afgán légteret.

Egyelőre semmi jel nem utal arra, hogy Joe Biden változtatna bármit Afganisztán elhagyásának menetrendjén.

A térségben napok óta afgán állampolgárok ezrei várakoztak arra, hogy evakuálási repülőgépeken elhagyhassák az országot a tálib hatalomátvételt követően. A nyugati országok korábban figyelmeztettek egy lehetséges merénylet veszélyére a környéken – jegyzi meg az MTI.

Cikkünket folyamatosan frissítjük. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik