Nagyvilág

Hét embert öltek meg, akik menekülni akartak Kabulból

SGT Glen McCarthy / Australian Defence Force / AFP
SGT Glen McCarthy / Australian Defence Force / AFP

Hét embert öltek meg a kabuli repülőtér közelében feltorlódott tömegben, ahol több ezren gyűltek össze, hogy megpróbáljanak elmenekülni Afganisztánból, miután a tálib iszlamisták átvették a hatalmat. Erről a brit védelmi minisztérium adott ki közleményt vasárnap.

A tárca részvétét nyilvánította a hozzátartozóknak, de a halálesetekről részletekkel nem szolgált. Az MTI szemléje szeirnt azt írták, hogy „a helyszíni körülmények továbbra is rendkívül nehezek”, de mindent megtesznek azért, hogy kockázatok nélkül és a lehető legbiztonságosabban kezeljék a helyzetet.

Egy nappal korábban az amerikai nagykövetség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fenyegetése miatt arra szólította fel az amerikai állampolgárokat, hogy kerüljék el a repülőteret a biztonsági kockázatok miatt, kivéve, ha valaki a hatóságoktól erre vonatkozó utasítást kapott. Kiemelték, hogy jelentős a veszély, de merényletekről egyelőre nem érkeztek jelentések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik