Nagyvilág

Britek hozzák haza az Afganisztánban rekedt magyarokat

EyePress News / AFP
EyePress News / AFP

Britek szállítják haza az Afganisztánban kint ragadt 26 magyart, az ATV Híradó úgy tudja, hogy már rajta is vannak az egyik gépen. Szombat éjjel evakuálták őket, azóta pedig a kabuli reptéren vártak.

A 24.hu úgy tudja, magyar idő szerint este indulhat el a repülőgép a magyarokkal, mert az indulásig még fel kell szabadítani a kifutópályát, ahol jelenleg is civilek tartózkodnak.

A Magyar Hang kedd este arról írt, hogy egy C-17-es NATO-géppel menekítik ki Afganisztánból azokat az ott rekedt magyarokat, akik a külügynél jelentkeztek. A lap információi szerint a C-17-es kedden Pápáról szállt fel, a radarok az Afganisztánnal szomszédos Türkmenisztán légterében látták utoljára.

Az ATV Híradónak nyilatkozó nő volt párja rekedt Kabulban, elmondása szerint az érintett magyarok a holland nagykövetséget védték, fegyveres őrök voltak egy magáncég alkalmazásában. A legtöbben közülük exhonvédok, de van köztük egykori rendőr is.

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a külügyi tárca legutóbbi tájékoztatása szerint e 26 ember mellett, időközben további magyar állampolgárok is jelentkeztek a külügynél, ám számukat és kihozataluk pontos részleteit biztonsági okokra tekintettel nem hozhatják nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik