Nagyvilág

Erdőtüzek Algériában: már 42 halott 

Fateh Gidum / AP / MTI
Fateh Gidum / AP / MTI
A 14 tartományban legalább 19 helyen pusztítottak a lángok.

Negyvenkettőre nőtt az algériai fővárostól, Algírtól keletre tomboló erdőtüzekben meghaltak száma, az áldozatok közt 25 katona is van. Ajmán Benabderrahmán miniszterelnök az állami televízióban bejelentette, a nemzetközi közösséghez fordultak segítségért – írta az MTI.

A kormány gyújtogatókra gyanakszik, a belügyminiszter közölte, keresik az erdőtüzek okozóit. Abdel-Madzsid Tebbun elnök Twitter-üzenete szerint a katonák száz civilt mentettek ki a tűz elől a berberek lakta hegyvidéki Kabília térségéből.

Az állami rádió szerint lakóházak semmisültek meg, az al-Bilád című újság pedig azt írta, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülőket  iskolákban helyezik el a kabíliai Tizi Uzu tartományban, amely  körülbelül 150 kilométerre található a fővárostól.

Kabíliában sok a nehezen megközelíthető falu, és forróság idején gyakori a vízhiány. Az al-Bilád szerint önkéntes civilek segítik a polgári védelmi csapatokat, amelyek hétfő óta igyekeznek megfékezni a lángokat. Algéria 14 tartományában legalább 19 helyen ütött ki tűz.

A szomszédos Tunézia meteorológiai intézete kedden arról számolt be, hogy hőmérsékleti rekordok dőltek meg. A fővárosban, Tuniszban 48 fokot mértek, az egészségügyi minisztérium Facebook-oldalán azt tanácsolta az embereknek, hogy maradjanak otthon a legmelegebb órákban, rendszeresen fogyasszanak folyadékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik