Chris Jung / NurPhoto
Nagyvilág koronavírus

Rekordot döntött a fertőzöttek napi száma Dél-Koreában

Dél-Koreában rekordot döntött a koronavírussal fertőzöttek napi száma kedden, az utóbbi 24 órában 2021 esetet regisztráltak, ami majdnem a felével magasabb az előző napi értéknél – közölte a Yonhap helyi hírügynökség a távol-keleti ország egészségügyi hatóságaira hivatkozva.

Hétfőn 1384 új fertőzöttet jelentettek a továbbra is súlyos járvánnyal küzdő Dél-Koreából, amelynek egészségügyi minisztere, Kvon Dok Csol még aznap nyilvánosan bocsánatot kért a vakcinahiány és a védőoltások szállítási nehézségei miatt.Kvon Dok Csol arról is beszámolt, hogy az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat kevesebb mint felét fogja leszállítani az augusztusra ígért 8,5 millió védőoltásnak. Mindez további terhet ró az 52 milliós ország oltási kampányára, ahol a lakosság mindössze 15 százaléka kapta meg a koronavírus elleni vakcinák valamelyikének mindkét dózisát, illetve 45 százalék az első adagot.

A kormányzati elképzelések szerint szeptemberig a lakosság 70 százaléka megkapná az elérhető védőoltások legalább első adagját.

Dél-Koreában hétfőn kiterjesztették a Moderna és a Pfizer/BioNTech vakcinákra támaszkodó oltási kampányt a 18 és 49 év közötti korosztályra augusztus 26-i hatállyal. Ezzel párhuzamosan a szöuli kormány legalább két héttel meghosszabbította a koronavírus megfékezését szolgáló intézkedéseket a járvány által erősen sújtott fővárosban és térségében, ahol egyéb távolságtartási szabályok mellett késő délutántól betiltották a társasági összejöveteleket is.

Dél-Koreában a járvány kitörése óta 213 987 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2134-en hunytak el a kórban.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.