Nagyvilág

150 ezer embert evakuáltak Kínában a vándorló elefántok útjából

Wenyao / Xinhua /AFP
Wenyao / Xinhua /AFP

Több mint 150 ezer embert evakuáltak Kínában egy vándorló elefántcsorda útjából – közölték a helyi hatóságok.

A BBC cikke szerint Kína dél-nyugati Yumnan tartomány hatóságai közölték a kitelepítés azért volt szükséges, mert fennállt a veszélye, hogy a lakosság és a hónapok óta mozgásban lévő 14 ázsiai elefánt közt konfliktus alakul ki.

A csordát több mint 25 ezer rendőr követte drónokkal és járművekkel vonulása során – írta az állami média. A védett ázsiai elefántok 17 hónappal ezelőtt hagyták el otthonukat, a Yumnan tartományi természetvédelmi területet. A rendkívüli 500 kilométeres túrával az állatok a nemzetközi lapok címlapjára kerültek. Útjuk során szántóföldeken, városokon keresztül haladtak, amely során több millió dollár kárt okoztak. A csorda közeledtével a lakosságot ideiglenesen kitelepítették.

Az állatokat megpróbálták visszafordítani élőhelyükre, ám az erre tett első próbálkozások kudarcot vallottak. Végül a csorda önként megfordult, és délre, hazafele indult.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

Wan Yong, az elefántokat figyelő csapat vezetője hétfőn azt közölte, hogy az állatok átkeltek a Yuanjiang folyón, és továbbra is délre tartanak. Mint mondta, elektromos kerítésekkel és csalival terelik az állatokat élőhelyük felé.

Az ázsiai elefánt veszélyeztetett faj. Kínában csaknem háromszáz vad elefánt él, főleg a vándorállományhoz hasonlóan, Yunnan tartomány déli részén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik