Nagyvilág

Szantorinin rekedt a Wizz Air 200 magyar utasa, mindeközben a ferihegyi reptéren elszabadultak az indulatok

Krzysztof Zatycki/NurPhoto via Getty Images
Krzysztof Zatycki/NurPhoto via Getty Images

A Wizz Air Szantorini-Budapest járata 2021. augusztus 6-án pénteken a rossz időjárási viszonyok miatt nem tudott felszállni, ami közel 200 Budapestre tartó utast érintett, közölte a légitársaság a 24.hu megkeresésére, miután lapunk egyik olvasója jelezte: önhibáján kívül egy nappal meghosszabbodott a nyaralása a görög szigeten.

Mint írták, a szantorini repülőtér időjárási körülményei, azaz az erős keresztirányú szél nem tette lehetővé a biztonságos fel- illetve leszállást, így utasaikért nem tudott Budapestről az eredeti menetrendnek megfelelően elindulni a járat.

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a Budapesten ragadt gép utasai közül a várakozás alatt többen verbálisan és fizikailag is erőszakossá váltak, ezzel veszélyeztetve az utazás biztonságát. A légitársaságunk zéró toleranciát tanúsít minden agresszív viselkedéssel szemben, számunkra továbbra is a legfontosabb utasaink, a személyzet és a repülőgép biztonsága

– közölték.

Hozzátették, a tervek szerint a járat szombaton 12 óra 30 perckor száll fel Szantorini irányába Budapestről, majd indul vissza Szantoriniről az ott ragadt utasokkal.

Lapunknak eljuttatott levelében a Wizz Air azt írta, a kint ragadt utasaik felmerülő szállásköltségeit megtérítik, illetve a szálláskeresésben is segítettek nekik.

Mivel a rossz időjárás más légitársaságokat és más járatokat is érintett, szálláshely csak nagyon korlátozott számban állt rendelkezésre a szigeten. Ezért tájékoztatták utasaikat, amennyiben tudnak saját maguknak szállást foglalni, az ezzel járó extra költségeket (szállás, reptéri transzfer) kárigényük benyújtása után utólag megtérítik számukra.

Bár a késés rajtunk kívülálló okokból történt, a Wizz Air őszintén elnézést kér minden érintett ügyfelétől az okozott kellemetlenségekért. Utasaink, személyzetünk és repülőgépeink biztonsága továbbra is a legfontosabb számunkra

– zárta a Wizz Air.

Kapcsolódó
Lassan belélegezhetetlen a levegő Athénban
A hatóságok arra kérik a lakosokat, hogy csukják be ablakaikat s maradjanak otthon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik