Nagyvilág

Agyonlőtték az afgán állami médiaközpont vezetőjét

EyePress News / EyePress via AFP
EyePress News / EyePress via AFP

Agyonlőtték pénteken az afganisztáni kormányzati médiaközpont igazgatóját, aki az afgán állam helyi és külföldi médiakapcsolataiért volt felelős – írta az Associated Press. A merényletet a tálibok vállalták magukra. Ez mindössze néhány nappal történt az után, hogy az ország megbízott védelmi minisztere ellen is merényletkísérletet hajtottak végre. Abban az akcióban nyolcan haltak meg és legalább húszan megsérültek kedden, az afgán főváros, Kabul egyik szigorúan őrzött, előkelő negyedében.

Zabihullah Mudzsáhid, a Talibán szóvivője a hírügynökség szerint úgy fogalmazott, Dawa Khan Menapal megbízott védelmi miniszter a „mudzsáhidok különleges támadásában” halt meg, mint mondta:

megbüntették tetteiért.

A tálibok szóvivője további részleteket nem közölt.

A tálib erők és az afganisztáni kormányerők közötti háború az elmúlt hónapokban erősödött  fel, annak hatására, hogy a NATO-csapatok lényegében befejezték kivonulást a háború sújtotta országból. A tálibok jelenleg megpróbálják elfoglalni az ország tartományi fővárosait miután sok kisebb adminisztratív körzetet már elfoglaltak.

Kormányzati tisztviselők megölése nem ritka a közép-ázsiai országban, ám a közelmúltban több támadás is az átlagosnál több civil áldozatot követelt. A kormány a véres akciókért a leggyakrabban a tálibokat tartja felelősnek.

Menapal meggyilkolása az iszlám világban kötelezően megtartott péntek déli ima elhangzásával egy időben történt, mondta Hamid Rusan, az afgán belügyminisztérium szóvivője.

Nemrég mi is beszámolunk róla, hogy több tízezer amerikai kapcsolattal rendelkező afgán várja a választ az Egyesült Államoktól különleges vízumkérelmére, köztük több mint tizennyolcezren olyanok, akik a katonaságnak vagy a nagykövetségnek dolgoztak, és több mint ötvenezren olyan családtag, akik a szabályok szerint velük utazhatnak. A Biden-adminisztráció hétfőn kiterjesztette a veszélyeztetett afgán állampolgárok Afganisztánból történő kimenekítésére irányuló programját.

A pénteki merénylet újabb figyelmeztetésként értelmezhető, mely szerint a nyugati katonai misszióval és diplomáciával valamint a médiával, amerikai segélyszervezetekkel és fejlesztési ügynökségekkel együttműködő afgánok súlyos megtorlásra számíthatnak a hatalmat átvenni készülő tálib erők részéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik