Nagyvilág

Huszonhat ember vallotta magát bűnösnek a Capitolium ostorma ügyében

Drew Angerer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Drew Angerer / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Huszonhat ember vallotta magát bűnösnek a washingtoni Capitolium épületének január eleji megostromlásában játszott szerepe miatt – derül ki az amerikai igazságügyi miniszter bejelentéséből. A támadásban öt ember vesztette életét, és a hírek szerint ez volt minden idők legjobban dokumentált bűncselekménye az Egyesült Államokban.

Az Insider azt írja, legalább hatszáz embert vádoltak meg az üggyel összefüggő bűncselekményekkel azóta, hogy Donald Trump korábbi elnök támogatói idén január 6-án megostromolták az amerikai Capitoliumot. Az ostromlók célja az volt, hogy megakadályozzák a Kongresszust Joe Biden 2020-as győzelmének hitelesítésében.

A híroldal táblázatba szedte a magukat bűnösöknek valló zavargók nevét és az ügyeikkel kapcsolatos adatokat. A cikkből kiderül, hogy Jon Schaffer, az Iced Earth metálzenekar alapító gitárosa volt az első, aki vallomás tett maga ellen, és beleegyezett hogy együttműködik az ügyészséggel. Schaffer tagja volt annak a milíciának, amely az ügyészség szerint már hetekkel korábban megtervezte és be is gyakorolta a Capitolium elleni támadást.

Merrick Garland főügyész a megerősítő meghallgatáson azt mondta a szenátus tagjainak, hogy személyesen felügyeli az igazságügyi minisztérium üggyel kapcsolatos eljárását.

Ez a szörnyű támadás a demokráciánk sarokkövét vette célba, a hatalom békés átruházását az újonnan megválasztott kormányra

– mondta a főügyész.

A lap azt írja, július 20-ig két embert ítéltek el az ostromban való részvételért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik