Yasin AKGUL / AFP
Nagyvilág

Hanyatt-homlok menekülnek a turisták a törökországi tűzvészek elől

Továbbra sem sikerült megfékezni a törökországi bozóttüzeket, amelyek miatt több embere meghalt, és szállodákból kellett evakuálni a nyaralóvendégeket.

A BBC News rövid, de szemléletes videóban mutatja be, hogyan menekülnek a turisták Törökország népszerű idegenforgalmi helyszíneiről, ahogy a tűzvészek egyre ijesztőbb mértéket öltenek. Az apokaliptikus hangulatú képsorokból kiderül, hogy a hétvégén turistákat és a helyi lakosokat kellett Bodrumból és Marmarisból is, miután a lángok közelebb kúsztak a partokhoz. A turisták kimentésére magánhajók vállalkoztak.

Törökország tovább folytatja a harcot az országon végigsöprő, halálos pusztító tűzvészekkel. A nemzetközi tűzoltóegységeknek mindezidáig százhúsz tüzet sikerült megfékezniük, de a küzdelem még korántsem ért véget. A természeti csapásban eddig összesen nyolc ember halt meg.

Nyomozók közben próbálják megállapítani, hogy a tüzek egy része valóban gyújtogatás eredménye-e. A hatóságok egy gyújtogatót már őrizetbe vették az esettel összefüggésben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.