Nagyvilág koronavírus

Kihalástól fenyegetett tigrisek kapták el a koronavírust Indonéziában

Aman Rochman / AFP
Aman Rochman / AFP

Megfertőződött koronavírussal két szumátrai tigris az indonéz főváros állatkertjében – közölték vasárnap indolnézii hatóságok az MTI szerint. Az illetékesek bíznak benne, hogy az állatok felgyógyulnak a betegségből.

Indonéziában ez az első ismert olyan eset, hogy állatok az új típusú koronavírussal fertőződtek meg. A Ragunan Állatkertben élő két tigris – a kilencéves Tino és a tizenkét éves Hari – július tizedike körül kezdte mutatni a fertőzés jeleit. A nagyvadak tüsszögtek, légzési nehézséget és étvágytalanságot tapasztaltak náluk gondozóik. A július 14-én elvégzett tesztek aztán igazolták a fertőzés tényét.

A covidos tigrisek gyógyszeres kezelésben részesülnek, és szoros megfigyelés alatt állnak. A hatóságok szerint tíz-tizenkétnapi kezelés után már javult az állapotuk, és számítani lehet a teljes felépülésükre.

Az nem világos, hogy a tigrisek miként kaphatták el a vírust, hiszen megbetegedésük idején az állatkert zárva tartott a járványügyi korlátozások miatt, a velük kapcsolatba került gondozóknak pedig negatív lett a tesztje.

A szumátrai tigris az egyetlen még élő indonéziai tigrisalfaj, két másik alfaj, a jávai és a bali tigris már kihalt. A szumátrai tigrist szintén a kihalás fenyegeti, körülbelül hatszáz példány élhet már csak belőlük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik