Nagyvilág

Több mint 80 százalékban a beoltatlanok fertőződnek meg Romániában

Romániában gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány, a fertőzést pedig több mint 80 százalékban azok kapják el, akik nem olttatták be magukat – írta a közegészségügyi intézet (INSP) heti elemzését idéző helyi forrásokra hivatkozva az MTI.

A július 19-25. közötti héten az új esetek több mint felét Bukarestben, a fővárost övező Ilfov megyében és az ország legnépesebb városait magukban foglaló Kolozs, Temes és Iasi megyében diagnosztizálták. A 660 új fertőzés közül 544-et (82 százalék) olyanoknál regisztrálták, akik nem kaptak oltást, a múlt héten elhunyt 12 koronavírusos fertőzött közül pedig egyik sem volt beoltva.

Romániában a héten tovább gyorsult a fertőzések üteme. A csütörtöki jelentés szerint az utóbbi 24 órában 170 új fertőzést regisztráltak, ami csaknem 85 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát, a keddi (175) fertőzésszám azonban több mint duplája volt az aznapi kétheti mozgóátlagnak.

Egyre több ember kerül koronavírus-fertőzéssel kórházba: számuk csütörtökön elérte a 384-et, amely másfélszerese az egy héttel korábbi adatnak. Hasonló arányban (49-re) emelkedett az intenzív osztályon lévők száma.

Románia 41 megyéje közül eddig 15-ben jelent meg a delta variáns. A korábbi változatoknál sokkal ragályosabb kórokozót eddig 127 páciensnél azonosították be, közülük 26-ot az utolsó héten. Bár a napi több tízezer koronavírus-teszt töredékénél végeznek csak szekvenciális vizsgálatot, a múlt héten a részletes vizsgálatok több mint fele már a delta vírusvariánst mutatta ki.

Romániában a beoltható – 12 év feletti lakosság – 29,3 százaléka jelentkezett eddig koronavírus elleni oltásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik