MTI/Rosta Tibor
Nagyvilág koronavírus

A francia lakosság fele mindkét oltást megkapta már

Franciaországban átlépte a 40 milliót azoknak a száma, akik megkapták a koronavírus elleni oltás első adagját, azaz a teljes lakosság csaknem 60 százaléka – írta a Twitteren hétfőn Emmanuel Macron államfő. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a lakosság fele, 33,2 millió ember a koronavírus elleni oltásnak már mindkét dózisát felvette. A köztársasági elnök üdvözölte az MTI tudósítása szerint, hogy a felgyorsított oltási kampánynak köszönhetően az elmúlt két hétben 4 millióan kérték az oltást.

A kormány célja, hogy augusztus végéig legalább 50 millióan felvegyék az oltás első adagját a 67 millió lakosú országban.

Eközben egyre több tüntetés szerveződik országszerte az ellen, hogy a kormány bevezeti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életben. Az ezt előíró törvényjavaslatot hétfőre virradó éjjel fogadta el véglegesen a parlament. Augusztus 1-től a koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 48 óránál nem régebbi negatív teszt) kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokon, a kórházakban, a vásárokban. A kulturális intézményekben (mozik, színházak, múzeumok) kormányrendelettel már a múlt héten érvénybe lépett az intézkedés, a bevásárlóközpontokra viszont augusztus 1. után sem fog vonatkozni.

Az oltási igazolványok vagy a negatív tesztek felmutatása a 12 és 17 év közöttiek számára csak szeptember 30-tól lesz kötelező, miután számukra később kezdődött az oltási kampány. A törvény rendelkezik az egészségügyi és a szociális dolgozók, valamint a tűzoltók oltási kötelezettségéről szeptember 15-től, és a fertőzöttek számára a hatósági karantén előírásairól is.

A szigorításokat, amelyeket Emmanuel Macron államfő a július 12-i beszédében jelentett be, a koronavírusnak a delta variáns által okozott negyedik hullámával indokolta a kormány. A korábbiaknál fertőzőbb variáns az új eseteknek már csaknem nyolcvan százalékát okozza.

Az egészségügyi tárca vasárnap esti adatai szerint a járványügyi mutatók stagnálnak. Miközben az elmúlt két hétben tízszeresére nőtt a napi esetszám, s a múlt héten naponta több mint 20 ezer új esetet tártak fel, a hétvégén megállt az emelkedés. Vasárnap 16 167 új esetet jelentettek, amelyek alapján az látszik, hogy jelenleg elsősorban a nyaralóhelyeken a fiatalok körében terjed a vírus. A kórházakban még továbbra is csökken az ápoltak száma, a 6843 kórházban kezelt fertőzött közül 886-an voltak vasárnap intenzív osztályon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.