Nagyvilág

A német elnök épp az árvíz áldozatairól beszélt, miközben a CDU kancelláresélyese a háttérben röhögcsélt

Bild
Bild

Otromba viselkedésével került címlapokra a Németországot sújtó természeti katasztrófa közepette Észak-Rajna-Vestfália kormányfője, aki egyben az ország lehetséges jövőbeni kancellárja.

Armin Laschet és kísérete az egyik árvízi helyszínen éppen akkor poénkodott nagyokat, amikor Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök a kamerák előtt élőközvetítésben fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.

A szövetségi elnök és Armin Laschet szombaton együtt látogatott el a súlyos árvízkatasztrófa egyik helyszínére Rhein-Erft körzetében.

A felvételeken az látszik, hogy miközben az elnök a sajtó képviselőihez beszél, a háttérben álló Laschet kollégáival együtt nevetgél. Steinmeier azokról az emberekről beszélt, akik elvesztették rokonaikat „akiknek nagy veszteségeket kellett elszenvedniük”, illetve arról, hogy a hozzátartozók ebben a helyzetben joggal várják el, hogy az állam segítséget nyújtson nekik.  A Bild megfogalmazása szerint Laschet inkább tűnt úgy, mintha farsangban lenne, mint az áradás halálzónájában.

A híradások szerint Laschet és csapata a gyenge hangosítás miatt nem hallhatta, mi zajlik éppen a sajtótájékoztatón.  A CDU-s politikus később elnézést kért a viselkedéséért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik