Nagyvilág

Megöltek egy ismert haditudósítót Afganisztánban

AVED TANVEER / AFP
AVED TANVEER / AFP

Meggyilkoltak egy fotóriporter-haditudósítót Afganisztánban pár nappal az után, hogy valós idejű Twitter-videóban mutatta meg, ahogy tálib rakétagránátok találják el a terepjárót, amelyben utazik – írta meg az Insider.

Az indiai származású Danish Siddiqui kedden élőben tweetelt az afgán különleges erők küldetéséről, amelynek keretében megpróbáltak kiszabadítani egy sebesült rendőrt, akit a tálib felkelők csapdába csaltak Kandahar város szélén. A konvojt tálibok rakétagránátokkal támadták meg, amelyek több kocsit is eltaláltak, például azt is, amelyikben Siddiqui utazott.

„A Humvee-t, amelyben a különleges erők tagjaival utaztam, szintén legalább három RPG löveg találta el. Nagy szerencsém volt, hogy biztonságban voltam, és elkaphattam az egyik rakéta látványát, ami a fejünk fölött csapódott a páncéllemezbe” – írta Siddiqui, akinek a riportját később a Reuters tette közzé.

Michael Friedenberg, a Reuters elnöke és Alessandra Galloni főszerkesztő nyilatkozatában azt írta: „Danish kiemelkedő újságíró volt, odaadó férj, apa és közkedvelt kolléga”.

Farid Mamundzay, Afganisztán indiai nagykövete a Twitteren azt írta, hogy mélyen megrázta az újságíró meggyilkolásának híre. Az év elején Siddiqui a különösen pusztító koronavírus-válságáról is beszámolt szülőföldjén, Indiában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik