Nagyvilág europoli

Újabb uniós szankciókkal nézhet szembe Fehéroroszország a szerdai házkutatások után

A fehérorosz rendőrség átkutatta jogászok, emberi jogi aktivisták és újságírók irodáit és otthonait.

Európai Unió kész mérlegelni további korlátozó intézkedések meghozatalát Fehéroroszország ellen, mert állásfoglalásuk szerint ára van annak, ha valaki súlyosan megsérti az emberi és az alapvető szabadságjogokat. Josep Borell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője egy nappal azután szólalt meg, hogy a fehérorosz rendőrség legalább 14 jogvédő csoport, hírforrás, valamint civil és jótékonysági szervezet irodájában tartott razziát. Köztük volt a Vjaszna emberi jogi szervezet, illetve az ország legrégebbi politikai pártja, a Fehérorosz Népfront is

Az MTI tudósítása szerint Borrell kijelentette, a szerdai fehérorosz intézkedés újabb bizonyíték arra, hogy az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rendszer szisztematikus és jól szervezett kampányt folytat az összes, az országban még megmaradt másként gondolkodó elhallgattatására. A spanyol politikus elmondta, a rezsimnek le kell állítania az elnyomást, az elkövetőket pedig felelősségre kell vonni, ezért az EU felszólítja a fehérorosz hatóságokat, hogy tartsák be az ország emberi jogi és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartására vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit. „Az EU továbbra is mindent megtesz a fehérorosz nép támogatására, kiáll valamennyi emberi jogi jogvédő, és az elnyomottak mellett” – tette hozzá az uniós főképviselő.

Az Európai Unió Minszkkel szemben első ízben október elején vezetett be büntetőintézkedéseket, felvette szankciós listára a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásának vélelmezett felelőseit. Az EU június elején abban állapodott meg, hogy megtiltja a fehérorosz légitársaságok számára, hogy átrepüljenek az EU légterén, és hozzáférjenek az Unió területén fekvő repülőterekhez. A lépésre az után került sor, hogy Fehéroroszország leszállásra kényszerítette a minszki repülőtéren a Ryanair Görögországból Litvániába tartó, és éppen a fehérorosz légtérben tartózkodó utasszállító repülőgépét, majd letartóztatta a fedélzeten utazó fehérorosz ellenzéki aktivistát, Raman Prataszevicset és barátnőjét.

Az EU legutóbb június végén határozott arról, hogy a Fehéroroszországgal szemben bevezetett megszorító intézkedések hatályát kiterjeszti és gazdasági szankciókat hagy jóvá. A célzott gazdasági korlátozások a fehérorosz olaj-, műtrágya- és cigarettaipart érintenék, és kiterjednének a távközlésre, az energia-, olaj- és vegyiparra, valamint Fehéroroszország hamuzsír (kálium-karbonát) exportjára, továbbá a pénzügyi szektorra terjednek ki.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.