Nagyvilág

Szijjártó a bizonyítékok ellenére is gyalázatosnak és szánalmasnak tartja az UEFA döntését

Azok után, hogy nyilvánosságra kerültek a bizonyítékoknak nevezett felvételek, még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján, az MTI tudósítása alapján.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva arra reagált, hogy az UEFA, az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein tapasztalt diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt, három zárt kapus mérkőzésre és 100 ezer euróra büntette a magyar szövetséget. A tárcavezető szombaton már egyszer nyilatkozott a témában, nem túl diplomatikusan.

Az UEFA honlapjának közlése szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze – diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók. Az MLSZ által később közzétett listában például az szerepel, hogy a magyar szurkolók a „Cristiano homosexual” és a „Bonjour, buzi franciák” rigmusokat skandálták, ezeket hangfelvételek is bizonyítják.

Emiatt a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette. A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, amelynek Egyenlő játék feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken a találkozókon.

A külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: nem volt szervezett, „nem volt nagymértékű, nem volt a stadiont átható semmifajta diszkriminatív megnyilvánulás, vagy viselkedés” egyetlen Budapesten rendezett labdarúgómérkőzésen sem. Hangsúlyozta, a budapesti mérkőzéseken teltház volt, a játékot jó futballhangulat jellemezte. Emlékeztetett, míg más mérkőzéseken tapasztalt viselkedésért, például azért, hogy lézerrel belevilágítottak a dán válogatott kapusának a szemébe, alacsony büntetést szabtak ki, addig a magyar mérkőzésen feltartott tábla százezer eurós büntetést érdemelt. Szijjártó úgy fogalmazott:

Ezek után azt gondoljuk, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága komoly testület? Erről a döntésről higgadtan, nyugodtan beszélni lehetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik