Nagyvilág koronavírus

A holland miniszterelnök bocsánatot kért a korlátozások túl korai feloldásáért

PHIL NIJHUIS / ANP MAG / AFP
PHIL NIJHUIS / ANP MAG / AFP

Mark Rutte bocsánatot kért, amiért júniusban feloldotta a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, írja az Euronews. Hollandiában a múlt hónapban enyhítetek, ám ennek következtében idén nem látott szintre emelkedett a fertőzések száma.

A holland miniszterelnök hétfőn újságíróknak azt mondta, rosszul kalkuláltak, csalódottak és bocsánatot kérnek.

Rutte arról is beszélt, hogy a fertőzések száma gyorsabban emelkedik, mint a korábbi számítások mutatták.

Hollandiában két héttel az után, hogy a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó rendkívüli intézkedések legtöbbjét feloldották, a kormány pénteken újabb szigorító intézkedéseket jelentette be.

A bároknak, éttermeknek és kávéházaknak hétvégétől éjfélkor, míg a diszkóknak és más zenés kluboknak teljesen be kell zárniuk. A nyitva maradó vendéglátóhelyeknek szigorúbb távolságtartási szabályokat kell alkalmazniuk, a rendezvénytermek befogadóképességük legfeljebb kétharmadáig fogadhatnak látogatókat.

A kormányfő az intézkedéseket szükségesnek nevezte. Közölte azt is, hogy a legfrissebb adatok szerint a napi fertőzésszám megközelíti a hétezret, míg a mutató nemrégiben még ötszáz körül mozgott. A friss fertőzöttek legtöbbje harminc év alatti fiatal, az esetszámok rendkívüli emelkedésért a koronavírus delta variánsa felelős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik