Yonhap / MTI
Nagyvilág koronavírus

Rekordot döntött az új fertőzöttek száma Dél-Koreában

Attól tartanak, hogy az országon még a nyáron végigsöpör a járvány negyedik hulláma.

Harmadik egymást követő nap döntött rekordot Dél-Koreában a koronavírus-járvány új fertőzöttjeinek száma. Az ország betegségmegelőzési központjának (KDCA) tájékoztatása alapján az MTI azt írta,

az elmúlt 24 órában 1378 fertőzöttet regisztráltak, ez a pandémia kezdete óta a legmagasabb szám.

Hétfőtől Szöulban és környékén minden eddiginél szigorúbb járványügyi korlátozások lépnek életbe, egyebek mellett este hat óra után az összejövetelek felső létszámát két főben maximalizálják, az iskolák távoktatásra állnak át, a temetéseken és az esküvőkön pedig csak rokonok vehetnek részt.

Szakértők így is attól tartanak, hogy a fertőzöttek napi növekménye július végére a duplájára is nőhet. Dél-Koreában június 25-én jelentették be, hogy megjelent az indiai eredetű, erősen fertőző delta vírusmutáció. Ezután kezdett hirtelen emelkedni a fertőzések száma, táplálva azokat a félelmeket, hogy az országon a nyáron végigsöpör a járvány negyedik hulláma.

A központ adatai szerint az 52 milliós ország lakosságának körülbelül 11 százaléka kapta meg mostanáig az oltás mindkét adagját, az első dózist 30 százalék vette fel. Az egészségügyi hatóságok novemberre szeretnék elérni a felnőtt lakosság 70 százalékának immunizálását. Dél-Koreában a járvány kezdete óta 166 722 fertőzést és 2038 halálozást jegyeztek fel.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.