Nagyvilág europoli

Lukasenka megfenyegette az uniós vezetőket

Viktor Tolochko / Sputnik / Sputnik via AFP
Viktor Tolochko / Sputnik / Sputnik via AFP
A fehérorosz elnök kész migránsok tömegeit beengedni Európába, hogy aztán Németország felé irányítsa őket.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azzal fenyegette meg Brüsszelt és Berlint, hogy migránsok tömegeit engedi Európába, azon belül is leginkább Németországba, valamint betiltja a kínai és orosz áruforgalom áthaladását az országán keresztül, válaszul arra, hogy az Európai Unió büntetőintézkedésekkel sújtotta Fehéroroszországot.

Az MTI szerint a fehérorosz vezető a keddi kormányülésen közölte, kész beengedni Európába az Afganisztánból, Szíriából és Irakból érkező menekülteket, senkit nem fognak megállítani. Mint fogalmazott, Németországnak úgyis munkásokra van szüksége. Emellett beszélt arról is, hogy a németek kezdhetnek gondolkodni azon, hogy az áruikat a jövőben Finnországon vagy Ukrajnán keresztül vigyék Oroszországba és Kínába.

Lukasenka lépéseire azt követően került sor, hogy az EU egy sor büntetőintézkedéssel sújtotta Fehéroroszországot az erőszakos megtorlások miatt azon tüntetőkkel szemben, akik a tavalyi vitatott elnökválasztások után demonstráltak. Az EU és az Egyesült Államok büntetőintézkedései nyomás alá helyezték Minszket, ami most a megszokottnál is jobban rászorul Moszkva pénzügyi támogatására.

Mindeközben Charles Michel, az EU Tanácsának elnöke kedden a litván-fehérorosz határon fekvő Medininkai városában kijelentette, az EU tagállamai arra gyanakszanak, hogy a fehérorosz rendszer keze benne van a Litvániát elárasztó migránsáradat kialakulásában. Ezzel szemben Lukasenka a litván hatóságokat hibáztatta a migránsözön kialakulásáért, miután Vilnius hétfőn bejelentette, hogy a menedékkérelmek elbírálási idejét 10 napra fogja csökkenteni.

A litván határőrség tájékoztatása szerint csak az elmúlt 24 órában 131 illegális bevándorlót vettek őrizetbe, legtöbbjük a Közel-Keletről és Afrikából érkezett. Ezzel együtt a nyilvántartott illegális bevándorlók összlétszáma idén már meghaladja az 1300-at, amely 2020-ban egész évben csak 81 fő volt.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik