Nagyvilág koronavírus

Norvégiában elhalasztják a járványügyi korlátozások további enyhítését

Norvégiában felfüggesztik a járványügyi korlátozások végső szakaszának feloldását a koronavírus új, fertőzőbbnek tartott delta variánsa miatt – derült ki az ország miniszterelnökének hétfői bejelentéséből.

Jóllehet Erna Solberg újságírók előtt leszögezte, a járványügyi adatok egyelőre nem adnak okot aggodalomra, nem lehet kizárni a járvány negyedik, a delta variáns okozta hullámát sem. Hozzátette: elsősorban az oltatlanok, valamint az oltás eddig csak első adagját felvevők vannak veszélyben. Mind Solberg, mind pedig Bent Höie egészségügyi miniszter úgy vélték, hogy a variáns akár már június folyamán meghatározóvá válhat az országban.

Norvégiában június közepén kezdték meg az enyhítéseket a járvány lassítására hozott utolsó korlátozásokon, a hétfői bejelentés értelmében azonban ezek feloldásáról legkorábban július végén döntenek. Így tehát egyebek között továbbra is 20 fő marad a magánlakásokban tartott összejövetelek maximális létszáma, és maradnak a szórakozóhelyeket, éttermeket és sporttermeket érintő korlátozások is.

Norvégia az oltási kampányban a Pfizer és a Moderna vakcináit használja. A norvég Nemzeti Közegészségügyi Intézet (FHI) adatai szerint az 5,3 milliós ország felnőtt lakosságának csaknem kétharmada kapta meg eddig a Covid-19 elleni oltás legalább egyik adagját, 37 százalékuk pedig már mindkét oltást felvette. Az oslói kormány szeptemberben hoz döntést a 16-17 éves fiatalok beoltásával kapcsolatban.

Mindeközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részéről azt közölték, hogy az először Indiában azonosított mutáció egyre inkább dominánssá válik világszerte, sokan pedig aggodalmukat fejezték ki a különböző vakcinák a mutációval szembeni hatékonyságát illetően.

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) adatai szerint Norvégiában az elmúlt 15 napban 100 ezer lakosra 47,3 fertőzés jutott, az itt mért, a vírussal összefüggő halálozási arány pedig alacsony.

(MTI)

Kapcsolódó
A francia kormány lehetségesnek tart egy július végi negyedik hullámot
Ennek megakadályozásához fel kellene gyorsulnia az oltási kampánynak.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik