Nagyvilág

Cipőbotrány: az ukrán hadügy meghátrált 

Mégsem forradalmasítják a katonai parádékat.

Az eredeti tervek szerint az ukrán katonanőknek magassarkú cipőben kellett volna díszlépésben masírozniuk az augusztus 24-én esedékes függetlenség napi katonai parádén. Kitört a botrány.

A Szabad Európának az ukrán hadsereg szóvivője elismerte, a cipőket a minisztérium döntése alapján választották ki. Korábban Andrij Taran hadügyminiszter azt mondta, a felvonulásra változtattak a kadétnők egyenruháján, cipőjén. A tárcát szexizmussal vádolták.

Most azt ígérik, augusztusra lecserélik a cipőket.

Ezt Marina Bardina, Volodimir Zelenszkij államfő pártjának alelnöke is megerősítette. Azt mondta, a botrány hatására a minisztérium programot indít a női katonák megkülönböztetése ellen, és már készülőben van egy hasonló tárgyú törvényjavaslat is.

Kapcsolódó
Magassarkúban kell menetelniük az ukrán katonanőknek, kitört a botrány
A védelmi miniszernek azt javasolták, menjen ő is magassarkúban a katonai felvonulásra.

Az ukrán hadseregben egyébként több mint 31 ezer nő szolgál, közülük mintegy 4 ezer tisztként. Az az oroszpárti szakadárok elleni harcokban 13 500 női katona is részt vett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik