Nagyvilág

Ütötték, rúgták a rabokat egy olasz börtönben, óriási felháborodást okozott a nyilvánosságra került felvétel

Nyilvánosságra kerültek felvételek egy Nápoly melletti olasz börtönből, melyeken az őrök brutális kegyetlenséggel verik a rabokat – ez még tavaly áprilisban történt. A videót az RTL Klub is bemutatta, ezen látszik, hogy még egy kerekesszékben ülő elítéltet is gumibottal ütnek. A férfi már szabadult és az esettel kapcsolatban elmondta, hogy minden ok nélkül kirángatták a rabokat és elkezdték ütni-verni őket. Az olasz igazságügyminiszter azonnal vizsgálatot rendelt el, melyből kiderült, hogy

az őröket az bosszantotta fel, hogy a koronavírus terjedése miatt a rabok tiltakozást szerveztek a cellák túlzsúfoltsága miatt. 

Az eset óriási felháborodást váltott ki, a börtön igazgatója azzal védekezett, hogy amikor az eset történt, ő épp betegszabadságon volt, az őröknek pedig nagyon megerőltető napja volt és eleve túlhajszoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik