Nagyvilág

Búcsúlátogatást tesz Nagy-Britanniában Angela Merkel

Mohos Márton /24.hu
Mohos Márton /24.hu

Boris Johnson brit miniszterelnökkel tárgyal pénteken Angela Merkel német kancellár, akinek ez lesz az utolsó hivatalos nagy-britanniai látogatása kormányfőként. Johnson a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, a délkelet-angliai Chequersben fogadja Merkelt.

A tisztségéről ősszel leköszönő német kancellár ezután felkeresi II. Erzsébet királynőt is Windsorban, írja az MTI.

Angela Merkel huszonkettedik alkalommal látogat Nagy-Britanniába azóta, hogy 2005-ben Németország kancellárja lett.

Johnson hivatalának beszámolója szerint a brit miniszterelnök a német kormányfő tiszteletére új tudományos érdemérem alapítását jelenti be. A 10 ezer font (több mint négymillió forint) pénzdíjjal járó kitüntetést évente ítélik oda Nagy-Britanniában vagy Németországban dolgozó női tudósoknak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak az asztrofizika területén. A díjat Caroline Herschelről, a Németországban született brit asztrofizikusról, a tudományág egyik úttörőjéről nevezik el. Caroline Herschel Hannoverből vándorolt ki Nagy-Britanniában 1772-ben, és ő volt az első nő, akit a brit kormány tudományos tevékenységért rendszeres fizetésben részesített.

Merkel felszólal a brit kormány pénteki virtuális ülésén is, a külföldi vezetők közül elsőként azóta, hogy Bill Clinton amerikai elnöknek 1997-ben ugyanez megadatott.

A Downing Street pénteki tájékoztatása szerint Boris Johnson és Angela Merkel várhatóan megállapodik arról is, hogy 2022-től és a brit és a német kormány éves rendszerességgel együttes üléseket tart. Nagy-Britanniának ez lesz az első ilyen megállapodása egy külföldi országgal.

A pénteki chequersi találkozón várhatóan napirendre kerül a brit EU-tagság tavalyi megszűnése (Brexit) utáni kapcsolatrendszer London és az Európai Unió között, valamint a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő utazási korlátozások. Az utóbbi napokban nem hivatalos értesülések jelentek meg a brit sajtóban arról, hogy Angela Merkel állítólag szorgalmazza a brit turisták uniós beutazásának átmeneti megtiltását a koronavírus fokozottan fertőző delta variánsának nagy-britanniai terjedése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik