Nagyvilág koronavírus

Kicsit megint egyszerűbb lett bejutni Horvátországba

Július 1-jétől új határátlépési feltételek léptek érvénybe Horvátországban függetlenül attól, milyen járványügyi besorolású egy ország, a beutazást védettségi igazoláshoz kötik – derült ki a válságstáb pénteki jelentéséből.

Azok, akik rendelkeznek digitális uniós COVID igazolással, korlátozások nélkül léphetik át a határt.

Egy oltással a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina esetében az első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot. Az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot. Az összes többi vakcina esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba.

Két oltásnál a második dózis felvételétől 14 napnak kell eltelnie.

Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt. A 12 év alatti kiskorúak mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól.

Zágráb terve az volt, hogy június végéig legalább egy vakcinával beoltják a lakosság felét, az oltási kampány mégis megakadt annak ellenére, hogy már mindenki számára elérhetővé vált a vakcina.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója ezzel kapcsolatban a sajtónak azt mondta: arra számítottak, hogy „a józan ész végül győzedelmeskedni fog”, de csökkent az oltakozási hajlandóság, ami rossz szerinte, mert nem lehet sikeres turisztikai idényt zárni, ha nem nő az átoltottság aránya.

Figyelmeztetett: akár már ősz előtt elérheti Horvátországot a negyedik hullám, mivel jelen van a gyorsabban terjedő delta variáns, amely a bevizsgált pozitív minták 43 százalékát tette ki utoljára.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 488 759-en kaptak védőoltást, közülük 1 080 118-an már a második adagot is. Ez a felnőtt lakosság 44, illetve 32 százaléka.

Az elmúlt 24 órában 103 új fertőzöttet azonosítottak, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében három új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8209-re emelkedett. Kórházban jelenleg 151 beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

A szomszédos Szlovéniában szerdára 23 új fertőzöttet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 66-an vannak kórházban, 16-an közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló Szlovéniában védőoltást eddig 814 178-an kaptak, közülük 669 133-an már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 47, illetve 39 százaléka.

A szlovén kormány hétfőtől több korlátozást is felold: megszünteti azt a rendelkezést, miszerint tíz négyzetméteren csak egy fő tartózkodhat, továbbá az éttermekben az asztalok között nem kell fenntartani a háromméteres távolságot, és eltörlik a maszkviselési kötelezettséget is a nyilvános rendezvényeken. Ezt mind azzal a feltétellel, hogy a személyzet és a vendégek is rendelkeznek védettségi igazolással.

Ilyen védettségi igazolással kell rendelkezniük a bizonyos munkakört betöltőinek is, többek között a boltosoknak, fodrászoknak, kozmetikusoknak, taxisoknak és pedagógusoknak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik