Nagyvilág

Az olasz és német katonák is hazajöttek Afganisztánból

Hauke-Christian Dittrich / POOL / AFP
Hauke-Christian Dittrich / POOL / AFP

Szerdán jelentette be két európai katonai nagyhatalom, Németország és Olaszország, hogy véget ért az afganisztáni missziójuk. A két ország közel húsz évvel azután vonul ki, hogy az első nyugati katonákat Afganisztánba telepítették.

Németország hivatalos közleménye és a védelmi miniszter tweetjei kedden este jelezték a kivonulást, röviddel azután, hogy a német csapatokat szállító utolsó gép elhagyta az afgán légteret. Szerda délután az észak-németországi Wunstorf légibázison három csapatszállító repülőgép szállt le.  A maszkot viselő katonák egy rövid üdvözlő szertartás erejéig ugyan felsorakoztak, de a koronavírus-járvány miatt látványosabb fogadtatásra nem számíthattak.

Az olasz támaszpont utolsó csapatai kedden késő este érkeztek a pisai katonai repülőtérre. Szerdai nyilatkozatával Olaszország is befejezettnek tekinti a katonai küldetést. Lorenzo Guerini olasz védelmi miniszter egyúttal tisztelgett az elmúlt két évtized alatt az afganisztáni misszióval összefüggésben meghalt ötvenhárom olasz állampolgár emléke előtt, és megemlékezett a hétszázhuszonhárom olasz sebesültről is. Guerini hozzátette, Olaszország továbbra is jelen lesz Afganisztánban, de más formában, mindenekelőtt fejlesztési együttműködések megerősítésével és az afgán intézményrendszer támogatásával.

A NATO még áprilisban állapodott meg arról, hogy mintegy 7000 nem amerikai katonát von ki Afganisztánból, összhangban Joe Biden amerikai elnök döntésével, amely szerint május elsejétől kivonja az amerikai csapatokat a nyugat-ázsiai országból.

Amerikai tisztviselők nemrég azt mondták, hogy az amerikai csapatok teljes kivonása valószínűleg július 4-ig fejeződik be.

Románia 140 katonát hozott haza szombaton, Spanyolország május 13-án, Belgium június 14-én Dánia pedig június 22-én vonta ki utolsó csapatait. A norvég csapatok szombaton, Észtország június 23-án, Hollandia június 24-én, Finnország megmaradt kis kontingense június 8-án, Svédország pedig májusban tért haza. 25.

A magyar csapatok szintén június elején hagyták el Afganisztánt. Az utolsó 9 hazatérő katonát Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség újonnan kinevezett főparancsnoka fogadta Kecskeméten. A hazatérésről képgalériában is beszámoltunk, ez itt tekinthető meg.

(AP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik