Nagyvilág

Ferenc pápa és David Sassoli egyetértettek abban, hogy meg kell menteni azokat, akik a tengerbe fulladnának

A bevándorlásról, a közel-keleti és a kelet-balkáni helyzetről is tárgyalt Ferenc pápa és David Sassoli, az Európai Parlament elnöke szombaton a Vatikánban.

Világossá kell tennünk, hogy a befogadás nagyon fontos, de az életek megmentése még fontosabb

– mondta a 65 éves olasz szociáldemokrata politikus újságíróknak, miután kihallgatáson fogadta őt a katolikus egyházfő.

Nem emberséges egy olyan Európa, amely nem védi meg és hagyja meghalni a tengeren hánykolódó menekülteket

– hangoztatta Sassoli, hozzátéve, hogy meg kell menteni a Földközi-tengeren bajba jutó embereket, nem milliókról, hanem ezrekről van szó.

A Vatikán az audiencia után nem kommentálta az ott elhangzottakat. Ferenc pápa azonban nemrégiben Európa legnagyobb temetőjének nevezte a Földközi-tengert.

Líbiából és Tunéziából rendszeresen vágnak neki a Földközi-tengernek kis gumicsónakokon Európába tartva. Sokan kerülnek bajba a nyílt tengeren, elsüllyed a hajójuk és a vízbe vesznek. Idén legalább 827 bevándorló és menekült vesztette életét a Földközi-tengeren.

Meg kell mutatnunk, hogy az olyan kérdések, mint a befogadás és az integráció, nagyon fontosak

– hangoztatta Sassoli, aki az EP elnöki tisztségében először találkozott Ferenc pápával.

Közel hét éve, 2014 novemberében Sassoli, még az EP alelnökeként fogadta a strasbourgi látogatásra érkező katolikus egyházfőt. Ferenc pápa akkor arra szólította fel Európát, hogy fedezze fel újra identitásának keresztény gyökereit.

David Sassoli szombaton tartott sajtótájékoztatóján nagyon fontosnak nevezte a pápával tartott találkozót, amely megerősítette, hogy minden dolog mércéje az emberközpontúság, az emberi lények védelme.

Ez vonatkozik minden politikára, a bevándorlástól kezdve a polgári jogokig

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik