Benko Vivien Cher/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Nagyvilág europoli

Homofób pedofiltörvény: ezt a levelet küldte az Európai Bizottság a magyar kormánynak

Nemcsak az EU Alapjogi Chartájában foglalt elveket sértené a magyar melegellenes törvény, hanem az uniós belső piac működését is akadályozhatná, ha életbe lépne

– többek között ez áll abban a levélben, amelyet az Európai Bizottság küldött Varga Juditnak szerdán, írja a hvg.hu. Ha a magyar kormány nem változtat a törvényen, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat, végső esetben pedig az Európai Unió Bíróságától kérheti a törvény megsemmisítését.

Az Európai Bizottság szerint a törvény „egyenlőségjelet tesz a pornográfia, illetve a homoszexualitást, a nemváltást és a születési nemtől eltérő identitás között, és ezt kiskorúak szellemi és testi fejlődésére károsnak minősíti”. A törvény alkalmazása pedig megszegi az EU Alapjogi Chartájának 21. cikkében foglaltak, miszerint tilos a nemi irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés.

A levélben arra is rámutatnak, hogy a törvény veszélyeztet más uniós alapjogokat is, például a magán- és családi élethez való jogot, a szólás- és információszabadság jogát és a vállalkozás szabadságát is. Az Európai Bizottság szerint továbbá sérti az audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó uniós irányelvet is a törvény.

Az Európai Bizottság egyúttal kéri a magyar kormánytól, hogy magyarázzák el, mit értenek azon, hogy egy könyv vagy újság bemutatja vagy propagálja a homoszexualitást.

Egy héten belül várnak választ a magyar kormánytól, és jelezték, ha a törvény életbe lép, cselekedni fognak az állampolgárok érdekében.

Áder János egyébként nem talált kifogásolni valót a törvényen, és szerdán aláírta, miután értékelése szerint a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.
55 millió ember él demenciával napjainkban, s a betegség – amelynek az Alzheimer-kór az leggyakoribb fajtája – a világ hetedik vezető haláloka. Ráadásul a betegek 75 százaléka nincs diagnosztizálva. A probléma egyre csak súlyosbodni fog. A kormánynak van egy stratégiája, az közhelyes megállapításokon kívül konkrét intézkedési tervet nem tartalmaz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.