Nagyvilág koronavírus

Az oltatlan fiatalokat veszélyeztetheti főleg a delta variáns a nyáron

Idén nyáron Európa-szerte a koronavírus Indiában azonosított delta változata lesz a meghatározó – közölte szerdán az Európai Unió közegészségügyi hivatala, amely óvatosságra intette az egészségügyi hatóságokat. A delta változat (B.1.617.2) 40-60-szor fertőzőbb, mint az Angliában azonosított alfa (B.1.1.7) variáns – közölte az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC).

A stockholmi székhelyű hivatal szakértőinek becslése szerint az Európai Unió tagállamaiban, valamint a társult országokban, így Norvégiában, Izlandon, és Liechtensteinben az igazolt fertőzötteknél a SARS-CoV-2 nevű vírus delta variánsa okozza a fertőzést augusztus elején. Augusztus végére ez az arány a 90 százalékot is elérheti.

Nagyon valószínű, hogy nyáron a delta változat fog terjedni, elsősorban az oltási kampányból kimaradó fiatalok körében,

közölte Andrea Ammon, az ECDC igazgatója. „Emiatt a sérülékenyebbeknél is magasabb lesz a fertőzés, a betegség súlyos formája kialakulásának, illetve a halálozásnak a veszélye” – áll az igazgatónő által kiadott közleményben.

Az ECDC ezért az immunizálás felgyorsítására szólította fel az egészségügyi hatóságokat. A laboratóriumi kísérletekből, illetve a valós életből leszűrt tapasztalatok egy dologban megegyeznek: egyetlen adag védőoltás csak korlátozott védelmet nyújt a delta variánssal szemben.

Az Európai Unió 27 tagállamában és a három társult országban eddig a nyolcvan év feletti lakosság mindössze mintegy 30, a hatvan év felettieknek pedig csupán körülbelül 40 százaléka kapta meg mindkét védőoltást.

Ebben a stádiumban nagyon fontos, hogy a védőoltás második adagját az első adag után engedélyezett legkisebb intervallumban adják be, hogy felgyorsítsák a sérülékeny rétegek védelmének ritmusát,

írta Andrea Ammon.

A hivatal előrejelzése szerint „a nem gyógyszerészeti jellegű intézkedések minden, június elejei enyhítése az Európai Unióban, illetve az Európai Gazdasági Térségen belül a napi új fertőzések számának gyors és jelentős felgyorsulásához vezethet valamennyi korosztályban a nyár folyamán”. Ez a növekedés a kórházi kezelések és a halálesetek olyan emelkedéséhez vezethet, mint amilyent 2020 őszén tapasztaltak, ha nem hoznak újabb intézkedéseket – figyelmeztetett az ECDC.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik