Nagyvilág europoli

Német államminiszter: az LMBT közösséget érintő új magyar törvény ellentmond az uniós értékeknek

MTI / Mohai Balázs
MTI / Mohai Balázs

A nemrégiben elfogadott magyar törvény, amely tiltja a 18 éven aluliak körében a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését, egyértelműen sérti az Európai Unió értékeit – jelentette ki a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere kedden Luxembourgban, az általános ügyekért felelős miniszterek egynapos találkozójára érkezve.

Michael Roth azt mondta, az Európai Unió elsősorban nem egységes piac vagy valutaunió, hanem értékek közössége.

A közös uniós értékek azok, amelyek az Európai Unió tagállamait összekötik

– tette hozzá.

Határozott üzenetet kívánunk küldeni Magyarországnak, hogy a szexuális kisebbségekkel is tisztelettel kell bánni

– fogalmazott.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a magyar törvényt „európaiatlannak” nevezte, elfogadásáról pedig azt mondta: ilyet a 21. században nem szabad csinálni. Amit Magyarország csinál, az „nagyon rossz” – mondta. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megválassza, hogyan kíván élni, „nem vagyunk a középkorban” – hangsúlyozta.

Egy ilyen törvény nem európai, méltatlan Európához. Nincs köze az Európai Unió értékeihez

– fogalmazott.

A Benelux-országok reagálni akarnak a magyar törvényre nyilatkozat kiadásával, amelyben hangsúlyozni fogják a mindenkinek kijáró tisztelet fontosságát – közölte. A luxembourgi külügyminiszter végezetül reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság lépéseket fog tenni annak érdekében, hogy az európai értékeket tiszteletben tartsák.

A magyar Országgyűlésben június 15-én fogadták el a melegellenessé alakított pedofiltörvényt. Mint arról korábban beszámoltunk, az elfogadott törvényjavaslat összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. A kormányoldal által benyújtott, orosz mintára bevezetett melegellenes propagandatörvény a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is súlyosan korlátozza, betiltja az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat is.

Kapcsolódó
Átment a melegellenessé alakított pedofiltörvény, a Jobbik is megszavazta
Az Országgyűlésben jelenlévők között teljes volt az egyetértés.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik