Nagyvilág

Ferenc pápa szerint tanulnunk kell a menekültek bátorságából, ha egy jobb világban szeretnénk élni

Vincenzo PINTO / AFP
Vincenzo PINTO / AFP
Humanitárius folyosók létesítését szorgalmazta az otthonukat elveszítők és az éhezők számára Mianmarban.

Az otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek iránti könyörületre szólított Ferenc pápa vasárnap a menekültek világnapján, és humanitárius folyosók létesítését szorgalmazta az otthonukat elveszítők és az éhezők számára Mianmarban, számolt be róla az MTI.

Az egyházfő kijelentette, meg kell nyitni a szíveket a menekültek előtt, magunkévá kell tennünk szomorúságukat és örömüket és tanulnunk kell a bátor kitartásukból.

Ezzel mindannyian hozzájárulunk egy emberségesebb közösség, egyetlen nagy család létrehozásához.

A pápa szokása szerint az Apostoli Palota Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét. Itt jelentette be, hogy csatlakozik Mianmar püspökeihez, akik felhívásukban a nemzetközi közösségtől kértek segítséget az ázsiai ország több ezer otthon nélkül maradt és éhező számára. Ferenc pápa emlékeztetett, hogy a püspökök humanitárius folyosók felállítását szorgalmazták, valamint azt, hogy a templomok, pagodák, kolostorok, szentélyek és az iskolák, kórházak is semleges, védett helyszínnek számítsanak.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint a világban meghaladja a 82 milliót a háborúk, erőszak, üldözés miatt otthonukból menekülők száma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik